JóAutók.hu: 17 százalékkal esett vissza a használtautó-behozatal tavaly

Tavaly 130 431 import használt személyautó került forgalomba Magyarországon, az előző évhez képest csaknem 17 százalékkal kevesebb - közölte a JóAutók.hu az MTI-vel kedden, a DataHouse adatai alapján.Az online használtautó piactér közleményében felidézte, hogy a koronavírus tavaszi lezárási hullámában a gyártás leállása miatt csökkent az új autók kínálata, miközben a vásárlók is óvatosabban nyúltak a megtakarításaikhoz, és új helyett inkább használt autókat vásároltak. Emiatt tavaly az első félévben 16,8 százalékkal több használt autót helyeztek forgalomba Magyarországon, mint újat.

    
A második félévben a lezárások már nem korlátozták sem az autógyárak, sem az autószalonok működését, a tavasszal elmaradt újautó-vásárlások egy része így ősszel megtörténhetett. Eközben a határok szeptemberi lezárása a tavaszihoz hasonló módon gátolta a használt autók magánimportját, emellett a használtautó-importőröket kedvezőtlenül érintette a vizsgabázisokon egy hónapnál is hosszabbra nőtt várakozási idő - jelezte a közleményben Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója.
    

Az év utolsó két hónapjában az új autók eladása már 28-30 százalékkal meghaladta a használtimport szintjét, így év végére az újautó-piac gyakorlatilag behozta lemaradását, éves szinten a 130 431 import használt autó mellett 128 031 új személygépkocsi került forgalomba Magyarországon - emelték ki a közleményben.
    

A JóAutók.hu szerint, ha a koronavírus elleni oltás aktív alkalmazásával az év közepére normalizálódik a gazdasági helyzet, a várható gyors konjunktúra kedvező hatással lehet az autópiacokra is. A portál idei forgalommal kapcsolatos várakozása szerint az újautó-piacon a személyautó-eladások újra 140 ezer fölé kerülhetnek. Emellett, ha nem születnek a környezetet terhelő öreg és korszerűtlen autók behozatalát gátló intézkedések, a használtautó-import éves volumene is visszakerülhet a 140-150 ezer közötti sávba.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com