Jobbik: egyetlen katásnak se kelljen fizetnie!

Ideiglenesen ne kelljen leróniuk e közterhet a kisadózók vállalkozások tételes adóját (kata) választóknak - szorgalmazta közösségi médiaoldalán kedden publikált közleményében Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke, országgyűlési képviselője.Az ellenzéki képviselő szerint addig volna szükség erre a könnyítésre, amíg a kormány nem vezeti be a Jobbik által javasolt Magyar Munkahelyvédelmi Alapot, amelynek lényege nem a járulékok elengedése, hanem a jövedelmüket elvesztők hiányzó bevételének pótlása, költségvetési forrásokkal és a leginkább tőkeerős cégek hozzájárulásával.

    
Talán az sem véletlen, hogy a Jobbik nyomvonalán halad vagy tervez haladni immáron féltucat európai ország is! Néhol a kieső bérek nyolcvan százalékát pótolják, máshol a felénél egy kicsivel többet, de igyekeznek nem az út szélén hagyni a bajba jutottakat - fogalmaz. Leszögezte:: egy válsághelyzet során az aktuális vezetést minden őszinte, jó szándékú döntésében támogatni kell - ez ugyanolyan axióma, mint hogy a vezetés sem használhatja a nehéz időket politikai ellenfelei zsarolására vagy a totális hatalom megszerzésére.
    

Z. Kárpát Dániel szerint a jelenleginél sokkal hatékonyabban lehetne támogatni a bajban lévő hazai munkavállalókat, mint ahogyan azt a kormány jelen pillanatban teszi.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Reklámbotrányok, amelyek mellett eltörpül a Coca-Cola plakátügye

Reklámbotrányok, amelyek mellett eltörpül a Coca-Cola plakátügye

A Fanta, a Dove, a Pepsi, a Benetton és a Bud Light is felháborította a világot.

Európa 12 leggazdagabb családja

Európa 12 leggazdagabb családja

A magyar származású Soros György a 12. helyet foglalja el a listán.

Ezekkel az állásokkal lehet a legjobban keresni 2018-ban

Ezekkel az állásokkal lehet a legjobban keresni 2018-ban

Öt pálya, amivel érdemes lesz szemezni itthon.

Gyenge kezdés várható Európában

Gyenge kezdés várható Európában

Indexcsökkenésre lehet számítani pénteken az európai tőzsdék nyitásakor.

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

A száz legeredményesebb Vas megyei vállalkozás nettó árbevétele 2015-ben több mint 1116 milliárd forint volt, az előző évhez képest 17,6 százalékkal nőtt - olvasható a TOP 100 Vas című reprezentatív k...

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Év végétől valamennyi lakossági földgázfogyasztót a Főgáz szolgál ki, miután utolsó lépésként beolvadással egyesül december 30-án a Főgáz és a kizárólagos tulajdonában lévő ENKSZ Észak-Dél Regionális ...

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Az ország számára az egyik legfontosabb kérdést, a legfőbb kihívást a versenyképesség javítása jelenti a következő években - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Országgyűlés költségvetési...

Fazekas Sándor: javult az ország környezeti állapota

Fazekas Sándor: javult az ország környezeti állapota

A lakossági szemlélet formálásban elért eredmények is hozzájárultak ahhoz, hogy javult az ország környezeti állapota - hangsúlyozta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter csütörtökön az Országgyűlés...

Megkötötték az adásvételi szerződést a Pápai Hús vevőjével

Megkötötték az adásvételi szerződést a Pápai Hús vevőjével

Megkötötte az adásvételi szerződést a felszámoló a Pápai Hús Csoport vagyonának értékesítésére meghirdetett pályázaton nyertes vevővel - közölte a Nemzeti Reorganizáiós Nonprofit Kft. felszámolóbiztos...

http://ujhazak.com