Jobbik, LMP: csökkenteni kell az alapvető élelmiszerek áfáját

Az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentését követeli a Jobbik és az LMP. A két párt vezető politikusai, Csárdi Antal és Z.

Kárpát Dániel hétfőn a budapesti Nagy Vásárcsarnok előtt tartott sajtótájékoztatójukon arról beszéltek: legalább a zöldség-gyümölcs árát csökkenteni kellene az adókönnyítéssel.Csárdi Antal, az LMP frakcióvezető-helyettese szerint a karácsonyi nagybevásárlás fájóan mutat rá, hogy az élelmiszerek ára az általános inflációnál lényegesen jobban "szabadult el", a margarin több mint 50 százalékkal drágult, az étolaj pedig 26 százalékkal.
    

Szerinte sok család még ilyenkor sem engedheti meg magának a jó minőségű élelmiszert, csak azért, mert a kormány szerint "világbajnok mértékű áfával kell növelni az árakat". Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke az online is követhető sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: Európa "legkegyetlenebb kormányának" csökkentenie kellene az élelmiszeráfát, és gondoskodnia arról, hogy az intézkedés az árak mérséklődését is eredményezze.
   

A szegények adójának nevezte az áruforgalmi terhet, amelyből - mint mondta - a kormánynak mérhetetlen bevétele származik, mégsem segíti ki a legalacsonyabb jövedelműeket. Kijelentette: az ellenzéki összefogás felkészült arra, hogy jövőre, egy kormányváltás esetén ezt megtegye.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com