Jogszabályváltozás - Csak köztartozásmentes cég lehet tachográf műhely

Jövő keddtől csak köztartozásmentes cég lehet tachográf műhely és a műhelynek a közlekedési hatóság engedélyével rendelkező szerelőt kell alkalmaznia - a kibővített feltételeket a nemzeti fejlesztési miniszternek a Magyar Közlönyben megjelent rendelete tartalmazza.

A közúti közlekedésben használt menetíró készülékekről (tachográfokról) 2005. december végén hozott rendeletet az akkori gazdasági és közlekedési miniszter, ezt módosítja a mostani rendelet.

paragrafus

Az új jogszabály először is tisztázza a fogalmakat.

A tachográf műhely olyan gépjármű fenntartó szervezet, amely - hatósági engedéllyel - tachográf-szerelést végezhet. A szerelés a tachográf beszerelését, üzembe helyezését, kalibrálását és javítását is jelenti. A javítás a készüléket lezáró plombák megbontását igénylő szerelést fedi.

A rendelet a tachográfok között azok digitális, illetve analóg működésmódja között tesz különbséget.

A készülék beszerelését tehát tachográf műhely végezheti, kivéve, ha új járműről van szó. Akkor ugyanis a jármű gyártója, vagy annak elkülönült szervezeti egysége, továbbá a tachográf gyártója jogosult a beszerelésre.

A digitális tachográf szerelőnek a gyártó által meghatározott és igazolt ismerettel, továbbá személyre szóló műhelykártyával kell rendelkeznie. Az analóg készülékek is hasonló feltétellel javíthatók, de ott minden típushoz külön kell a gyártói kiképzés, viszont nincs szükség műhelykártyára.

Amikor egy tachográf műhely engedélyt kér a tevékenységére, hosszú listán szereplő feltételeknek kell megfelelnie. Így például legalább egy készülékgyártónak kell igazolnia azt, hogy a saját termékét javítani képes szerelővel rendelkezik a műhely, köztartozásmentes adózónak kell lennie a cégnek és be kell adni a cég képviselőjének az aláírási címpéldányát is.

A műhely minden vizsgálatról jelentést készít és azt 2 évig megőrzi. A digitális készüléket csak akkor lehet újra kalibrálni, ha az utolsó 90 nap adatait előbb letöltötték. Ha a memória energiaellátásával van gond, akkor javítás előtt a megelőző teljes év adatállományát kell letölteni.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com