Jön az 1000 forintos euróárfolyam?

Jön az 1000 forintos euróárfolyam?


Az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének szakértője nagyon pesszimistán nyilatkozott a Klubrádió Reggeli gyors nevű műsorában.  Inotai András szerint akár a kettőszáz százalékos zuhanás is bekövetkezhet.

A szakértő szerint Magyarország belső kereslete stagnál, az exportra pedig a mai világban már nem szabad számítani. Ahhoz, hogy az ország talpra álljon és növekedésre legyen képes, sok beruházásra, illetve külföldi tőkére lenne szükség, ehhez viszont jelenleg nincs meg a megfelelő bizalom.

Inotai András hozzátette azt is, hogy a forint/euró árfolyama 320 forintos határig tartható kordában. Ha ez a kritikus árfolyam valamelyik nap bekövetkezik, akkor másnap már nem a 400 forintos, hanem a 600 forintos euró jön, majd harmadnap az 1000 forintot is eléri a deviza árfolyama.

A szakértő szerinti a katasztrófa-árfolyam kedden nem volt messze, mivel a forint 31o forintra esett euróhoz képest, és csak szerda reggel kezdett némileg erőre kapni. A pénzügyi szektor elemezői úgy vélik, hogy a forint árfolyama a nemzetközi hangulattól, valamint a görög népszavazástól függ most leginkább.

Reméljük, nem ez lesz az új 1 eurós pénz...

Közben a görög népszavazásról is megérkeztek a legfrissebb hírek: mindössze egyetlen kérdést fognak feltenni: elfogadja-e az ország a az EU/IMF/EKB által felajánlott válságkezelő program feltételeit. Azon híresztelések, amelyek szerint az eurózónában való bentmaradásról is kell válaszolni a népszavazáson, valótlannak bizonyultak. Hir.ma 

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com