Jövő hétvégén tartják a Hajdúsági Expót és az Európai Traktorhúzó Versenyt

Jövő hétvégén rendezik meg a nyolcadik Hajdúsági Expót és Traktorhúzó Európai Kupát Hajdúböszörményben - jelentették be a szervezők szerdán sajtótájékoztatón,a rendezvény helyszínén, a Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakközépiskola melletti pályán.Fórizs László alpolgármester elmondta, a város legnagyobb, háromnapos rendezvénye augusztus 9-én nyit, Kelet-Magyarország legjelentősebb agrárfórumával. Szarvas Szabó Katalin, a Szabadhajdú Nonprofit Kft. ügyvezetője hangsúlyozta, hatalmas összefogással  látványos rendezvény várja a látogatókat, az agrártermékek  kiállítása és vására kiváló bemutatkozási lehetőség a vállalkozásoknak, a helyieken kívül a hajdú városokból érkezőknek és a Vásári Szövetség településeinek is.

    
Czeglédi János, a Keleti Fejlesztő Iroda ügyvezetője közölte, a sportcsarnokban 900 négyzetméteren helyi termékeket mutatnak be a gazdák, míg a külső helyszíneken mintegy 2000 négyzetméteren tekinthetők meg a forgalmazók mezőgazdasági gépei. A termelői utcán 10 faházban pedig iparos, kézműves termékeket kínálnak.
    

Ficsor László, a Hajdúböszörményi Traktorhúzó Egyesület elnöke kiemelte, 12 versenyzőre számítanak, a magyarokon kívül Hollandiából, Belgiumból, Dániából és Olaszországból is. Megrendezik a Papp István Traktorhúzó Versenyt is amatőröknek, mellyel a tavaly elhunyt iskolaigazgató emlékének adóznak.  Pénteken egy látványos traktorkarnevál lesz a város utcáin, míg a versenyek szombaton és vasárnap zajlanak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com