Jövőre is alacsony mértékű bérnövekedésre számítanak Nagy-Britanniában

Pietsch Judit, az MTI különtudósítója jelenti: Jövőre is alacsony mértékű, 1 százalékos bérnövekedésre számít Nagy-Britanniában a brit emberierőforrás-menedzserek legnagyobb szakmai szövetsége egy hétfőn ismertetett felmérés szerint.A Chartered Institute of Personnel and Development (CIPD) felhívta a figyelmet arra, hogy a bérek növekedése a csökkenő munkanélküliség ellenére is alacsony mértékű, mert az állásokra többszörös a túljelentkezés. A szövetség kutatásának eredményei szerint az alacsony képesítést igénylő munkakörben 24, a közepesen magas képesítést igénylő munkák esetében 19, a magasan képzett munkaerőt igénylőeknél pedig nyolc jelentkező van egy állásra.

A CIPD által megkérdezett munkaadók egyelőre nem tapasztalják, hogy a brit európai uniós tagság 2019-ben várható megszűnése miatt csökkenne az EU többi országából érkező munkavállalók száma. Emellett nő a munkaerőpiacon megjelenő egykori segélykérők és az idősebbek száma. Gerwyn Davies, a CIPD vezető munkaerőpiaci elemzője a BBC-nek azt mondta, szerintük egyelőre nincs jele annak, hogy rövidtávon megváltozna a helyzet, és a foglalkoztatási rátával együtt a bérek is emelkednének.


A közszférában továbbra is alacsony a béremelkedés, a háztartások kiadásai viszont egyre nőnek, mint ahogy egyes munkaadók azzal kapcsolatos aggodalmai is, hogy az Egyesült Királyság várhatóan nemcsak az EU-ból távozik, hanem annak egységes belső piacáról is - sorolta a szakértő. Gerwyn Davies szerint mindazonáltal a munkáltatók egyelőre találnak munkaerőt a bérek jelenlegi szintjén is.
    

A brit emberierőforrás-menedzserek legnagyobb szakmai szövetsége felmérésének eredményei részben ellentmondanak más kutatásoknak, amelyek viszont a brit munkaerőpiac szűkülését mutatják. A Markit piackutatónak a humánerőforrás piacán tevékenykedő cégeket tömörítő szövetség, a Recruitment and Employment Confederation (REC) számára készített és a napokban ismertetett felmérése szerint a munkáltatók egyre nehezebben találnak munkaerőt, a bérek pedig az állandó és az ideiglenes állások esetében is növekednek a jelentkezők csökkenő száma miatt. A brit EU-tagságról tartott tavalyi népszavazás óta pedig egyre több európai uniós munkavállaló dönt úgy, hogy hazatér.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com