Jövőre kezdődhet el a Pick új gyártóüzemének építése Szegeden

Jövőre kezdődhet el a Pick új gyártóüzemének építése Szegeden, a beruházásnak köszönhetően 30 százalékkal növelik a nemespenészes szárazáruk, köztük a kezdetek óta az eredeti receptúra szerint készülő téliszalámi értékesíthető mennyiségét - jelentette be Sutka László megbízott vezérigazgató kedden a csongrádi megyeszékhelyen.A szakember a Pick márka 150. évfordulója alkalmából rendezett sajtótájékoztatón elmondta, a jelenleg tervezés alatt álló új készítményüzemet az M43-as autópálya 5-ös út találkozásánál lévő 100 hektáros fejlesztési területen építik föl.

  
Az új üzem elsősorban az export bővítését teszi lehetővé - közölte a vezérigazgató. A Pick Szeged Zrt. 2010-től a legnagyobb magyar agrárintegráció, a 8600 munkavállalót foglalkoztató, tavaly 266 milliárd forintos forgalmat elérő Bonafarm csoport tagja.

A Pick 63 milliárd forintos forgalmával a csoport legnagyobb forgalmú tagja, 2100 alkalmazottjával pedig legnagyobb munkaadója.
    

A cég két szegedi, alsómocsoládi és bajai gyárában évente 40 ezer tonna húskészítményt állít elő, ebből csaknem 11 ezer tonna a téliszalámi, ez a jelenlegi kapacitás felső határát jelenti. Mivel a vállalkozás legmagasabb árfekvésű terméke, a téliszalámi értékben a felét jelenti a bevételeknek - közölte Sutka László.
    

A magyar piacon a márkatermékek között 15 százalékos részesedésével a legnagyobb szereplő a Pick. A forgalom 25 százaléka export, a legfontosabb külföldi piac Németország, ahol saját disztribúciós cégen keresztül végzi az értékesítést a cég. A vállalkozás termékeit 35 országba exportálják, legrégebbi külföldi partnere az Alexander Grünfeld Svédországban, amely 76 éve a szegedi cég vevője - mondta a szakember.
    

A nyilvánosan hozzáférhető beszámoló szerint a Pick Szeged Zrt. tavaly 63,163 milliárd forint árbvételt ért el, szemben az előző évi 66,392 milliárddal. A belföldi értékesítés nettó árbevétele 46,721 milliárd forintra nőtt a 2017. évi 46,087 milliárd forintról, míg az exportbevétel csökkent 20,3 milliárd forintról 16,442 milliárd forintra. A társaság üzemi eredménye 5,454 milliárd forint volt 2018-ban, közel háromszorosa az előző évi 1,858 milliárd forintnak.     
   

Pick Márk 1869-ben 26 évesen váltotta ki iparengedélyét elsősorban búza-, és paprikakereskedelemmel foglalkozott, saját paprikamalma is volt, de már ekkor is készített szalámit. Dél-Olaszországban ismerte meg a szalámikészítést, de a receptúrát a magyar alapanyagokhoz és ízléshez igazította. 1883-ban a vállalkozás fő profilja már a szalámikészítés volt.  


A jelentős fejlődés Pick Márk fiai idejében történt, az 1930-as években elsőként alkalmazták az ipari hűtéstechnológiát az országban, ami lehetővé tett az egész éves gyártást, megsokszorozva ezzel a termelés mennyiségét. A szocialista tervgazdaság idején is töretlenül fejlődött az üzem, fontos exporttermék volt a téliszalámi. Az egyik fontos beruházás volt 1970-76 között az új gyártelep kialakítása. A rendszerváltást követően a cég privatizációja példaértékűen történt meg, vállalatcsoport jött létre a széthulló magyar élelmiszeripar elemeiből - ismertette a vezérigazgató.
   

A téliszalámi 150 éve az eredeti receptúra szerint készül, a hagyományokat szalámimesterek örökítik generációról generációra. Jelenleg Függ István végzi ezt a munkát, aki 43 éve a cég munkatársa - mondta Sutka László.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com