Július 1-től a NAV elektronikusan is indíthat adóellenőrzéseket

Ettől az időponttól kezdődően az adóhatóság célellenőrzést illetve adónem ellenőrzést is indíthat elektronikusan, előbbi mulasztási bírságot, míg utóbbi akár adófizetési kötelezettséget is róhat a vállalkozásokra.

Éppen emiatt jó, ha minden vállalat és vállalkozás ellenőrzi, hogy mire terjed ki az adóhatóság számára adott nyilatkozata az elektronikus kapcsolattartásra vonatkozóan. Ma már elterjedt gyakorlat, hogy az adó- és járulékbevallásokat kötelező a cégeknek elektronikusan benyújtani, ám elektronikus kapcsolattartónak nem biztos, hogy az a személy van megadva, akinek a cégen belül fontos lenne értesülni az ellenőrzés megindításáról.

Lehetséges, hogy évekkel ezelőtt, a cégalapításkor adott egy cég meghatalmazást a könyvelőjének, így az eljárás kezdetéről is a könyvelő fog értesítést kapni, míg az adózó esetleg csak később a könyvelőtől fog értesülni róla, olvasható az ugyvedipraxis.hu jogi portálon.

Ezért nagyon fontos, hogy az aktuális állapotot ellenőrizzük, és szükség esetén módosítsuk, hogy kinek milyen jogosultságot adtak a cégen belül a NAV irányába, hiszen a vállalkozás illetékes személyének nem árt időben értesülni egy eljárás megindításáról.

ell

A második félévtől kezdődően, az eljárási törvény módosításával ugyanis az ellenőrök megbízólevele akár elektronikusan is érkezhet, a hatóságnál megadott e-mail címre vagy az ügyfélkapun lévő elektronikus tárhelyre. Ekképpen különválik a megbízólevél és az értesítő átadása, hiszen értesítő esetén nincs mód az elektronikus úton való elküldésre, ott minden esetben postai úton szükséges átvenni az értesítőt.

A megbízólevél átadásának időpontja pedig fontos határidőt eredeztet, ugyanis attól az időponttól kezdve meghatározott idő áll nyitva a kért dokumentumok benyújtására. Ezeket pedig az illetékes személy tudja leggyorsabban előállítani, így nem előnyös, ha cégen belül kering egy hetet a levél, mire a célszemély megkapja. Ugyanakkor az ellenőrzés részleteiről (mikor, milyen dokumentumokat kér be az adóhatóság) továbbra is az értesítő fog rendelkezni, így az megfelelő helyre landolhat postai úton vagy személyesen átadva.

Fontos tudni azt is, hogy önellenőrzés csak az adóhatósági ellenőrzés megkezdésének napjáig nyújtható be a már lezárt időszakokra vonatkozóan, így amikor megérkezik a megbízólevél a megadott címre, már késő az önellenőrzést benyújtani.

Az adózók a T180-as bejelentő lapon jelzik az elektronikus ügyek kapcsolattartóját az adóhatóság felé, ám az csak bizonyos adóügyek intézését teszik lehetővé, a jövőbeni ügyek elektronikus intézésére való jogosultságot egy kódkocka bejelölésével indíthatjuk, így nem kell minden egyes adóügy intézésének elektronikussá válásával újabb bejelentőlapot kitölteni.

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com