Július elsején indul az országosan egységes mobilparkolási rendszer

Országosan egységes mobilrendszeren keresztül lehet július 1-től fizetni a parkolásért és az autópálya használatért.

A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. (NMFR) kedden az MTI-vel közölte, a rendszer informatikai fejlesztése két hete eredményesen lezárult. Jelenleg a parkolási közszolgáltatók és a rendszert működtető zrt. leendő viszonteladói, a mobil-, illetve mobilfizetési piaci szereplők bevonásával folyik az éles üzemi tesztelés. A közlemény szerint az NMFR megvalósítását és elindulását a nemzeti mobilfizetési rendszerről szóló törvény és annak végrehajtási rendelete határozza meg.

Első működési szakaszában az NMFR a parkolási közszolgáltatás és az autópálya-használati díj mobilfizetéses értékesítését biztosítja.

parkolás1Az országosan egységes mobilparkolás elindulásához a zrt  70 önkormányzati tulajdonú parkolási közszolgáltató társasággal szerződik június végéig. A közlemény kiemeli: az autósok az autópályákat az eddig megszokott módokon vehetik igénybe mobilfizetéssel, a mobilparkolás terén azonban számíthatnak változásokra. A legfontosabb változás az lesz, hogy az NMFR elindulásától kezdődően a zrt. viszonteladójaként minden mobil- és mobilfizetési piaci szolgáltató az ország valamennyi fizetős parkoló-övezetében szolgáltatást nyújthat, a legnépszerűbb SMS-alapú mobilparkolás mellett tehát a jövőben jelentősebb szerephez juthatnak a különféle alkalmazásokat és termékkapcsolásokat kínáló kisebb, innovatív szolgáltatók is, akik eddig csak egy-egy kerületben vagy településen lehettek jelen.

A rendszerről részletes tájékoztatás a zrt. új honlapján, a www.nemzetimobilfizetes.hu oldalon érhető el, ez a viszonteladók szolgáltatásait, a mobilparkolással és az e-matrica vásárlással kapcsolatos részletes tájékoztatásokat is tartalmazza. Az új honlap a tájékoztatás mellett a zrt. legfontosabb ügyfélkapujaként is funkcionál, amelyen keresztül a regisztrált felhasználók a társaság mobilparkolási szolgáltatásait is igénybe tudják venni.
A mobilparkolást igénybe vevőknek a 06-1-989-0000 számon érhető el az infovonal.
forrás:MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com