Június végéig 238 milliárd forint hitelt igényeltek az MFB Pontokon

Június végéig meghaladta a 238 milliárd forintot a négytagú konzorcium - a Takarékbank Zrt., a B3 Takarék Szövetkezet, az FHB Bank Zrt. és a Budapest Bank Zrt. - fiókjaiban, a 442 MFB Ponton az akár 0 százalékos kamatozású, európai uniós forrásból finanszírozott hitelekre benyújtott igénylések összege, a hitelprogramok közül a keret kimerülése miatt hármat felfüggesztettek, további kettőt pedig a felhívás tartalmának felülvizsgálata miatt átmenetileg szüneteltetnek - közölték a bankok szerdán az MTI-vel.A közlemény szerint június 30-ig 77,6 milliárd forint értékű kérelmet pozitívan bíráltak el, a nyertes pályázóknak eddig 36,7 milliárd forintot fizettek ki, a további, több mint 2000 rögzített igénylés feldolgozása zajlik. Jelenleg mintegy 324 milliárd forint európai uniós forrás áll az igénylők rendelkezésre az MFB Pontokon a 3 önálló vállalati hitelprogram, a 8 kombinált vállalati hitelprogram és a 2 lakossági önálló hitelprogram keretében - tették hozzá.

Túljelentkezés miatt felfüggesztették a bruttó 70 milliárd forint keretű, a mikro-, kis- és középvállalatok (kkv) versenyképességének növelésére igényelhető és a 112,5 milliárd forintos, kkv-k kapacitásbővítő beruházásaihoz nyújtott kombinált hitelprogramot, valamint a megújuló energiaforrást felhasználó beruházásokat támogató hitelprogram 30 milliárd forintos keretét.


A beérkezett támogatási kérelmek tapasztalatai alapján az irányító hatóság a szakpolitikai felelőssel az adminisztrációs terhek csökkentése miatt kezdeményezte a felhívás tartalmi felülvizsgálatát, annak időtartamára július 20-án 14 órától átmenetileg szünetel a Gazdasági és Innovációs Programban (Ginop) és Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Programban (Vekop) a megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztésekre igényelhető kombinált hiteltermék.


Vida József, a konzorciumot vezető Takarékbank elnök-vezérigazgatója a közleményben kitért arra, hogy az országosan 442 MFB Pontból 26 található megyei jogú városokban és Budapesten, 159 a 10 ezer főnél nagyobb, míg 257 az ennél kisebb lélekszámú településeken. A konzorcium az év végéig további 60 milliárd forint hitel kihelyezését tervezi - tette hozzá.


Sokan keresik a lakosság által április végétől igényelhető, kamatmentes energiahatékonysági hiteleket is. A családi házak, lakások energetikai korszerűsítésére és megújuló energiaforrások alkalmazására meghirdetett hitelprogram kerete 115 milliárd forint, amelyből a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) várakozása szerint legalább 20 ezer lakás lehet korszerűsíteni - közölték.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com