Júniusban gyengültek a vezető részvények és csökkent a forgalom is

Júniusban gyengültek a vezető részvények a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), és a forgalom is csökkent az előző hónaphoz képest - tájékoztatta a BÉT hétfőn az MTI-t.Az Egyesült Államokban és az eurózónában a múlt hónapban nagyot estek a 10 éves kötvényhozamok, miután a Fed és az EKB újra lazításra készül. A részvénypiacokon a pénz leginkább Amerikába áramlott, ahol a főbb indexek elérték, sőt megdöntötték mindenkori csúcsaikat.


    
A BÉT-en eközben gyengültek a vezető részvények, a tőzsde szerint azonban ez még mindig csak korrekciónak tekinthető a korábbi hónapok erős felfutása után. A BUX 40 904 pontról 40 279 pontra mérséklődött, ami 1,5 százalékos visszaesés, és lényegében a két legnagyobb papír, az OTP és a Mol gyengülésének következménye.
    

A részvényforgalom 177,7 milliárd forint volt júniusban a BÉT-en az előző havi magas, 260,3 milliárd forint után, a napi átlag 9,4 milliárd forint, ez 20,9 százalékos csökkenés az előző hónaphoz képest. A forgalom több mint a felét az OTP adta. A vezető papírok közül az OTP árfolyama 92,9 milliárd forintos forgalom mellett 7 százalékkal, 11 300 forintra csökkent, a Mol pedig 32,2 milliárdos forgalom mellett 3,8 százalékkal, 3152 forintig gyengült. A Richter 0,1 százalékkal, 5235 forintig erősödött, 25,1 milliárdos forgalom mellett. A Magyar Telekom havi forgalma 3,8 milliárd forint volt, árfolyama 1 százalékkal, 421 forintra emelkedett.
    

A 4iG-részvények 12,9 milliárd forint értékben cseréltek gazdát, miközben árfolyamuk 25,1 százalékkal emelkedett - közölte a BÉT. Júniusban megkezdődött a kereskedés az MKB Bank részvényeivel, a 4iG és az AutoWallis pedig a prémium kategóriába került. Törölték viszont a kereskedésből a Konzum papírjait, miután a cég beolvad az Opusba.
    

A brókercégek forgalmi listáját júniusban az Erste vezette 100 milliárd forintos duplikált forgalommal, a második a Wood lett 82,8 milliárd, a harmadik pedig a Concorde 75,3 milliárd forintos forgalommal.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com