Jutalékmentes tőzsdei szolgáltatást indított a Revolut

Jutalék nélküli tőzsdei szolgáltatást indított csütörtökön Európában a Revolut londoni székhelyű fintech vállalkozás, lehetővé téve ügyfeleinek, hogy háromszáz, a New York-i tőzsdén (NYSE) és a második legnagyobb amerikai tőzsdén, a Nasdaq-on jegyzett részvénybe fektethessenek be - közölte a Revolut az MTI-hez eljuttatott közleményében.A Revolut fokozatosan vezeti be a szolgáltatást: először a Metal kártya tulajdonosainak tette elérhetővé, majd a következő hetekben minden ügyfele számára biztosítja. A Revolut Metal-ügyfelek havonta 100 ingyenes tranzakciót hajthatnak végre, a Premium-ügyfelek nyolcat, a Standard-ügyfelek pedig hármat. A havi csomagban kínált mennyiségen felüli kereskedések után a Revolut tranzakciónkként 1 angol fontot számít fel, az éves letéti díj pedig 0,01 százalék.

    
A tranzakciókat valós idejű árfrissítésekkel és piaci teljesítményadatokkal támogatja a Revolut. Az elérhető cégek listája bővülni fog, a Revolut tervezi, hogy folyamatosan további részvényeket tesz hozzáférhetővé. A befektetéshez a Revolut nem állapít meg semmilyen számlalimitet, és lehetőséget biztosít az ügyfeleinek arra, hogy akár 1 dollárért törtrészvényt vásárolhassanak.
    

A Revolut folyamatosan fejleszti befektetési szolgáltatását olyan tervezett funkciókkal, mint hozzáférés brit és európai részvényekhez. A terv az, hogy a befektetési szolgáltatást globális szintre emeljék, és a jövőben az Európai Gazdasági Térségen kívüli Revolut-felhasználók is élvezhessék annak minden előnyét.
    

A Revolutot 2015 júliusában indította útjára a Credit Suisse és a Deutsche Bank két korábbi befektetési bankára, Nik Storonsky és Vlad Yatsenko, a nagy bankok digitális alternatívájaként. Már több mint hatmillió ügyfele van, köztük több tízezer magyar. Május óta forintban is fel lehet tölteni a Revolutnál vezetett számlákat.
    

A vállalat eleinte azzal vonzotta az ügyfeleket, hogy bankközi árfolyamon utalhattak és költhettek pénzt a Revoluttal. Azóta olyan szolgáltatásokat is nyújt, mint kiadási áttekintések, költségvetésellenőrzés, megtakarítási funkció vagy éppen kriptodeviza-váltás.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com