JYSK: régiós központ lesz Magyarország

A JYSK boltlánc 200 millió eurós beruházásból épült új ecseri logisztikai központja júniusban megkezdte a magyar üzletek kiszolgálását, júliustól pedig már Horvátország is innen kapja a termékeket - közölte a lakberendezési áruházlánc szerdán az MTI-vel.A tájékoztatás szerint régiós szinten is meghatározó része lesz a JYSK európai logisztikájának az Ecseren épült logisztikai központ. A 143 ezer négyzetméteres és 205 ezer paletta áru tárolására képes elosztóközpontba egyelőre hetente 40 kamionnyi áru érkezik, de a szállítmányok száma folyamatosan emelkedik. Jelenleg 300 féle terméket tárolnak itt, ami nagyjából 15 ezer raklapnyi árut jelent.
    

Horvátország után Szlovénia és Szlovákia is bekapcsolódik majd az ecseri központú logisztikai láncba. A vállalat jelentősebb munkáltatóvá is válik, az elosztóközpont kezdetben 300 új munkahelyet teremt, a forgalom bővülésével pedig akár 500-ra is emelkedhet az Ecseren foglalkoztatottak száma - közölték. Az elosztóközpont része két, 43 méter magas torony is, amelyekben automatizált magasraktárak működnek majd. A gépek beszerelése és tesztüzeme a következő hónapokban zajlik, és októberre indulhatnak be a tornyok teljes kapacitással.
    

A közlemény szerint a több országot kiszolgáló logisztikai központ létrehozása évi 4,5 millió kilométerrel kevesebb fuvarútvonalat jelent, amivel évi 3600 tonna szén-dioxid kibocsátás spórolható meg. Az épületen belül csak elektromos targoncák közlekednek, a tetőn hatezer négyzetméteren telepítettek napelemeket, a melegvíz-ellátást napkollektorokkal támogatják és hőszivattyúval csökkentik a fűtési igényt.
    

A JYSK Kereskedelmi Kft. a legutóbbi lezárt pénzügyi évben (2020 szeptemberétől 2021 augusztusáig) az eddigi legmagasabb árbevételét ért el Magyarországon, az 57 milliárd forintos árbevétel 11 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A 2019-20-as üzleti évben az árbevétel 51,4 milliárd forint volt, 13 százalékkal nőtt a megelőző évhez képest. A nyilvános cégadatbázis szerint a társaság a legutóbbi üzleti évében 8,73 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el, míg az azt megelőző üzleti évet 5,86 milliárddal forinttal zárta. A JYSK-nek jelenleg Magyarországon több mint 800 munkavállalója van és 91 üzlettel rendelkezik.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com