Kamatdöntő ülés, hazai makroadatok és gyorsjelentések is lesznek a jövő héten

A hazai piac számára a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kamatdöntő ülése lesz a jövő hét legfontosabb eseménye, emellett több makrogazdasági adat is megjelenik, továbbá a nagy tőzsdei vállalatok közül a Mol és a Magyar Telekom közzéteszi negyedik negyedévi gyorsjelentését.

MNB_logo_emblema_arany_hunKedden tartja idei második kamatdöntő ülését az MNB Monetáris Tanácsa. Januárban a testület nem változtatott az alapkamat jelenleg 2,10 százalékos szintjén, és elemzői várakozások szerint februárban is a kamattartás a legvalószínűbb döntés. A szakértők legkorábban márciusban számítanak arra, hogy a jegybank ismét óvatos kamatcsökkentésbe kezd, illetve a márciusban megjelenő inflációs jelentésben utalhat majd a további lazító lépésekre.

Ugyancsak kedden publikálja a 2014.

évi lakásépítési statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A legutóbbi közlés szerint a tavalyi év első kilenc hónapjában 27 százalékkal több új lakás épült, mint egy évvel korábban, a felépült 5168 lakás azonban így is csak 25 százaléka volt a válságot megelőző 2008-as esztendő első három negyedévében használatba vett lakások számának. A kiadott, csaknem 7000 lakásépítési engedély 30 százalékkal haladta meg a 2013. első három negyedévit. Szakértők szerint a pozitív elmozdulás ellenére még mindig mélyponton van a lakásépítés Magyarországon.

Csütörtökön jelenik meg a beruházások 2014. negyedik negyedévi adata, továbbá a decemberi kiskereskedelmi forgalmi statisztika a KSH második becslése alapján.

Tavaly a harmadik negyedévben a beruházások volumene 16,3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, és ezzel ötödik negyedéve folyamatos emelkedést mutatott. A második negyedévhez képest 0,8 százalékkal nőttek a beruházások. A gépberuházások 22,2 százalékkal emelkedtek éves összevetésben, míg az épületberuházások 12,2 százalékkal nőttek a harmadik negyedévben.

A kiskereskedelmi értékesítés az előzetes adatok szerint tovább élénkült tavaly decemberben, a forgalom 5,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a naptárhatástól megtisztított adatok szerint. Az üzemanyagárak csökkenése jelentősen növelte a fogyasztást, de érzékelhetően nőtt a kereslet a nem élelmiszer jellegű termékek iránt is.

Pénteken a 2014. november-2015. januári időszakra vonatkozó munkaerő-piaci adatokat, továbbá januári ipari termelői árindexet közöl a KSH.

Az előző három hónapos időszakban, a múlt év október-decemberében 4 millió 142 ezren dolgoztak, a 15-74 éves foglalkoztatottak száma 172 ezerrel nőtt az egy évvel korábbival összevetve. A munkanélküliek száma 80 ezerrel 319 ezerre csökkent, a munkanélküliségi ráta 2,0 százalékponttal 7,1 százalékra csökkent ugyanebben az időszakban.

Az ipari termelői árak 2014 decemberében az előző két havi csökkenés után nem változtak novemberhez képest, az év egészében pedig 0,4 százalékkal csökkentek. A forintban mért exportárak lassították a termelői árak csökkenését. A belföldi árak decemberben 0,8, egy év alatt 2,5 a 2014-es év átlagában 2,1 százalékkal csökkentek. Az exportárak ezzel szemben egy hónap alatt 0,5, az egy évvel korábbiakhoz hasonlítva 1,7, az előző év átlagával összevetve pedig 0,7 százalékkal emelkedtek.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com