Kampány indul a baromfi fogyasztásának ösztönzésére

Kampányt indít a baromfi fogyasztásának ösztönzése érdekében az Agrárminisztérium (AM), az Agrármarketing Centrum (AMC) és a Baromfi Termék Tanács (BTT).Feldman Zsolt, az AM mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a kampányt beharangozó sajtótájékoztatón szerdán Budapesten elmondta, Magyarországon a belföldi hústermelés mintegy felét a baromfiágazat adja: a belföldön eladott húsok 50 százaléka csirke, pulyka, kacsa és liba.
    

Feldman Zsolt kiemelte, a mostani kampánnyal azt üzenik a magyar fogyasztóknak, hogy a magyar állattenyésztés, a magyar mezőgazdaság képes és tud kiváló minőségben, biztonságos és egészséges termékeket előállítani. Tájékoztatása szerint az ágazatban több mint 2600 mezőgazdasági termelő, több mint 100 feldolgozó vállalkozás tevékenykedik. A baromfiágazatnak az ország exportjában is fontos szerepe van, a baromfihús a 3. legnagyobb tétel a magyar agrárium kivitelében.
   

Csorbai Attila, a BTT elnök-igazgatója elmondta tavalyhoz hasonlóan idén is együttműködnek a minisztériummal és az AMC-vel a baromfi termékeket népszerűsítő kampányban, amelynek első, nyári fázisa alapvetően a grill termékekre és a húsokra koncentrál. Hozzátette, a baromfiágazat az ország legnagyobb termelési értékét produkáló állattenyésztési ágazata. A szektor termelési értéke a baromfihúst tekintve 250 milliárd forint, a feldolgozott (panírozott, darabolt) termékekkel együtt - becslések szerint - ennek a duplája.
    

Közölte, a terméktanács saját adatai alapján 2019-ben az egy személyre vetített baromfihús fogyasztás az országban 29,2 kilogramm volt, ebből 22,74 kilogramm volt a csirke, 2,97 kilogramm a pulyka, 2,35 kilogramm a kacsa és 0,88 kilogramm a liba. Tavaly azonban a baromfihús fogyasztás csaknem 4 kilogrammal, 33,46 kilogrammra nőtt.
    

Csorbai Attila szerint ez a növekedése azzal magyarázható, hogy a madárinfluenza kiviteli korlátozásokat jelentett a szektor számára, így az exportra szánt bizonyos termékek a belföldi értékesítésben jelentek meg. Ondré Péter, az AMC ügyvezetője is elmondta, az elmúlt 1,5 évben olyan kihívásokkal nézett szembe az ágazat, mint a HORECA (hotelek, éttermek, kávézók) szektor és a közétkeztetés leállása, de évek óta folyamatosan bizonytalan pályán tartja az ágazatot a madárinfluenza is. Mindezek miatt döntöttek a baromfihús belföldi fogyasztását ösztönző kampány mellett.
    

Közölte, az elmúlt bő 10 évben a magyar agrár élelmiszeripar lendületesen fejlődött, a fejlődés egyik motorja pont a hazai baromfi szektor volt, amely éves szinten 700 ezer tonna hús előállítására képes. Ebből a 700 ezer tonnából 400 ezret a belföldi, 300 ezret pedig az export piacokon értékesítenek. Ugyanakkor megjegyezte, nagyban eltér a belföldi fogyasztás és az export szerkezete: míg előbbinél 80-85 százalék a csirke és a maradék 15 százalékon osztozik a pulyka és a vízi szárnyasok, addig az exportnál 35-60 százalék között mozog a csirke és 40 százalékot tesz ki a pulyka és a vízi szárnyasok.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com