Kampány indult novemberben a napraforgóméz népszerűsítéséért

Egy hónapos kampányt hirdetett az Agrárminisztérium, az Agrármarketing Centrum és az Országos Magyar Méhészeti Egyesület a mézfogyasztás, ezen belül is a napraforgóméz népszerűsítésére - jelentették be csütörtökön a kampány sajtótájékoztatóján.Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára köszöntőjében úgy fogalmazott: a méhek tevékenysége az egész mezőgazdaságot, az egész élelmiszer-előállítást befolyásolja. A fogyasztó egészsége és az agrárium számára is alapvető fontosságú az ágazat. Ha nem lennének méhek, akkor minden hatodik élelmiszer eltűnne a boltok polcairól - fűzte hozzá.     

Hangsúlyozta: a legnagyobb segítséget a magyar fogyasztók jelenthetik a méhészeknek, hiszen az ő vásárlásaik révén nyílik piaci lehetőség a magyar méz értékesítésére. Kiemelte, hogy egész Európában mézpiaci válság van, ennek oka az Európán kívülről érkező "mézszerű" termékek. Közölte: folyik a küzdelem az európai szabályozás módosításáért. Idén augusztusban Magyarországon olyan szabályozást indítottak el, amely szerint valamennyi származási országot fel kell tüntetni a mézek csomagolásán.
    

Feldman Zsolt ismertette: 2,8 milliárd forráskeretű méhészeti támogató program indult, melynek része a kártevők elleni védekezés és a szaktanácsadás is. "Kormányzati oldalról beporzási támogatással, valamint az Európai Unióban csak nálunk elindított méh állatjóléti támogatással bővítjük a hagyományos, más országokban is elérhető méhészeti támogatási rendszert a magyar méztermelés fenntartása érdekében" - közölte.
    

Az esemény sajtóközleménye szerint 2023-ban Magyarországon összesen 20 ezer méhész foglalkozik méztermeléssel, a méhcsaládok száma 1,2 millió. A méhsűrűség hazánkban a legmagasabb, 13 méhcsaládra tehető négyzetkilométerenként. A megtermelt méz mennyisége évente 25 ezer tonna, a hazai mézfogyasztás átlagosan 1 kg/fő/év. Magyarországon évente 10 000 tonna méz fogy, ebből 6000 tonna a közvetlen termelői értékesítés, 4000 tonnát az áruházláncok adnak el. A kampány során november végéig televíziós és rádióspotokkal, valamint a közösségi média felületein ajánlják a napraforgómézet a vásárlók figyelmébe.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com