Kanadai engedélyt szerzett a Richter egyik kiemelt gyógyszere

A Richter Gedeon Nyrt. partnercége, az AbbVie engedélyt szerzett a Kanadai Egészségügyi Hatóságtól (Health Canada) az amerikai piacon Vraylar néven kapható, a Richter egyik kiemelt készítményének (cariprazine) használatára az I. típusú bipoláris betegség és a skizofrénia felnőttekben történő kezelésére - közölte a Richter az MTI-vel szerdán."Újabb fontos mérföldkő jelzi azt, hogy az I.

típusú bipoláris betegségben és skizofréniában szenvedő betegek számára a cariprazine globális kezelési alternatívát nyújt" - fogalmazott Greiner István, a Richter K+F igazgatója a közleményben. Hozzátette: meggyőződésük szerint ez az innovatív terápia sikeresen elégíti ki mind a kanadai betegek, mind pedig az egészégügyi szakemberek igényeit.
    

A közlemény szerint mintegy 2,2 százalékra becsülik azon kanadai polgárok arányát, akik életük során tapasztalják az I. típusú bipoláris betegség tüneteit. Ez az állapot hasonló arányban léphet fel férfiaknál és nőknél is. A skizofrénia mintegy 300 ezer kanadai beteget érint. A cariprazine hatóanyagú Vraylar a Richter és az AbbVie közös fejlesztése. Az AbbVie felelős a termék Egyesült Államokban, Kanadában, Japánban, Tajvanban és egyes latin-amerikai országokban (Argentína, Bolívia, Brazília, Chile, Kolumbia, Ecuador, Mexikó, Peru és Venezuela) történő értékesítésért.
    

A Richter Gedeon Nyrt. 2021-ben 141,180 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami 33,1 százalékkal nagyobb az előző évinél. A társaság éves árbevétele 630,595 milliárd forint volt, 11,3 százalékkal haladta meg az előző évit. A kiemelt készítmények között a Vraylar árbevétele jelentősen nőtt tavaly: az amerikai forgalom után elért royalty árbevétel 28,7 százalékkal 101,569 milliárd forintra nőtt (dollárban 30,2 százalékkal). A Richter részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek. Az elmúlt évben a papír legmagasabb árfolyama 9185 forint, a legalacsonyabb 6310 forint volt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com