Kartellbírság - Az Erste a GVH-határozat felülvizsgálatát kezdeményezi

Az Erste Bank Hungary Zrt. bírósághoz fordul a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) november 19-i határozata kapcsán, amelyben 11 pénzügyi intézménnyel szemben megállapította, hogy 2011-ben gazdasági versenykorlátozó megállapodás tilalmának megsértését követték el - közölte a pénzintézet az MTI-vel pénteken.

GVH, végtörlesztésAz Erste korábban az közölte, hogy vizsgálják a versenyhivatal döntésével kapcsolatos, közel 100 oldalas határozatot, az esetleges jogi lépésekről később döntenek.

A bank pénteki közleményében hangsúlyozza: a végtörlesztés kapcsán nem hangolta össze a stratégiáját a többi érintett bankkal, nem osztott meg üzleti titkokat, és semmilyen átfogó tervben nem állapodott meg a végtörlesztés korlátozására sem vezérigazgatói, sem alacsonyabb szinten.

Az Erste Bank Hungary Zrt. a GVH döntését megalapozatlannak tartja, ezért annak felülvizsgálatát kezdeményezi.

A GVH tizenegy pénzintézettel szemben a végtörlesztés korlátozására irányuló összehangolt magatartás miatt összesen 9,488 milliárd forint összegű bírságot szabott ki. Azt állapította meg a hivatal, hogy 2011. szeptembere és 2012. januárja között a bankok a hitelkiváltó hitelek nyújtásának korlátozásával jogsértést valósítottak meg a fix árfolyamú végtörlesztések csökkentése érdekében úgy, hogy összehangolták a stratégiájukat, és ennek során üzleti titoknak minősülő információkat is megosztottak egymással.

A versenyhivatal az OTP-t több mint 3,9 milliárd forintra bírságolta, az Erste 1,7 milliárd forintos, a Kereskedelmi és Hitelbank 983,3 milliós, a CIB Bank 835,4 milliós, az MKB 783 milliós, a Raiffeisen 583,6 milliós, az UniCredit 306,3 milliós, az UCB Ingatlanhitel Zrt. 63,2 milliós, a Magyar Takarékszövetkezeti Bank 1 millió forintos, a Citibank pedig 800 ezer forintos bírságot kapott.

A GVH bejelentését követően az OTP és az MKB Bank azt közölte, bírósághoz fordul a határozat miatt. Akkor az Erste mellett a K&H Bank is úgy nyilatkozott, még vizsgálja az ügyet.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com