Kavosz: elindul a Széchenyi Kártya Program MAX

Elindul a hazai kkv-szektor versenyképességének elősegítését és tartós növekedési feltételeinek megteremtését szolgáló államilag támogatott hitelprogram, a Széchenyi Kártya Program MAX, a konkrét hitelkérelmeket várhatóan e hét közepétől lehet benyújtani a területi kereskedelmi és iparkamarák, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és a Kavosz Zrt. irodáiban - közölte a programot koordináló Kavosz Zrt.

hétfőn az MTI-vel.Közleményben a Kavosz hangsúlyozta, a kormány fontosnak tarja, hogy folyamatosan biztosítsa a Széchenyi Kártya Program keretében a kis- és középvállalkozásoknak a kedvező feltételrendszerű, támogatott finanszírozási forrásokat, és a kkv-szektor továbbra is a legalacsonyabb kamatok mellett juthasson forráshoz.
    

A Széchenyi Kártya Program MAX hitelei továbbra is kamatozással, évi 0,5-3,5 százalék nettó kamatszinten, a program üzletszabályzatában rögzített egyéb díjtételek mellett érhetők el. Kiemelték, a Széchenyi Kártya Folyószámlahitel MAX keretében bevezették a Széchenyi Energiakártyát, amelyet az energiaválság által érintett vállalkozások igényelhetnek egyéves futamidővel, és a normál folyószámlahitelrészhez képest még kedvezőbb, évi fix 1 százalék nettó kamattal.
    

A Széchenyi Likviditási Hitel MAX szabad felhasználású forgóeszközhitel a vállalkozás működéséhez szükséges forgóeszköz beszerzések finanszírozására a hitel hitelkiváltásra is felhasználható. A Széchenyi Beruházási Hitel MAX szinte minden beruházási hitelcél finanszírozására alkalmas, az agrárszektorban is, a Széchenyi Lízing MAX hitelt a pénzügyi lízingügyletek finanszírozására lehet fordítani. További információk és a részletes igénybevételi feltételek a www.kavosz.hu oldalon érhetők el - tájékoztatott a Kavosz Zrt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com