Kazah üzleti lehetőségekről tárgyaltak magyar kkv-k

Mintegy 60 vállalkozás vett részt a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. (MNKH) által szervezett kazah-magyar üzletember-találkozón, ahol az érdeklődők megismerkedhettek a másik ország gazdasági helyzetével, a helyi lehetőségekkel és konkrét üzletekről is tárgyalhattak - tájékoztatott a kereskedőház pénteken.

nmkkA közlemény szerint az MNKH célja, hogy a keleti nyitás politikájával összhangban szorosabbra fűzze kapcsolatát Kazahsztánnal, annak érdekében, hogy támogassa a magyar kkv-k külpiacra jutását.

A kazah delegáció tagjai kereskedelmi partnereket, együttműködési lehetőségeket keresnek Magyarországon, elsősorban a komplex mezőgazdasági beruházások, a gépgyártás, az energetika, az építőipar, a logisztika, az egészségügy és gyógyszeripar, valamint a könnyűipar területéről.

A találkozó egyedülálló lehetőség a magyar cégek számára, hogy új piacokat, új üzleti lehetőségeket találjanak - közölte az MNKH.

Kazahsztán a FÁK országai közül Magyarország harmadik legnagyobb kereskedelmi partnere, Oroszország és Ukrajna után. Tavaly a kazah-magyar külkereskedelmi forgalom elérte a 261 millió dollárt, ebből a magyar export 210 millió dollárt tett ki, ami 34,3 százalékos növekedés 2012-höz képest - idézi a közlemény Balog Lászlót, az MNKH FÁK és Balkán igazgatóját.

Kazahsztán importál Magyarországról egyebek mellett húst és húskészítményeket, zöldséget, gyümölcsöt, gépeket, közlekedési eszközöket, elektromos felszereléseket, gyógyászati termékeket. Jelenleg az országban mintegy 58 magyar és közös magyar-kazah vállalat működik, épülnek magyar gyárak, pékségek, sőt közös projektekben is együttműködnek a szívsebészet terén, valamint a magyar légitechnikai eszközök javításában.

Kazahsztán a 19. helyen szerepelt a külföldi befektetők célországai között 2012-ben, mintegy 28,8 billió dollár értékben zajlottak beruházások. Mindez annak köszönhető, hogy számos intézkedéssel támogatják a külföldi partnereket. A régióban a legkedvezőbb az adózás, kiemelt figyelmet fordítanak a jogbiztonságra, és kimondottan befektetésekkel foglalkozó ombudsman is segíti a külföldi vállalkozókat - mondta el Marat Karabayev, a Dél-Kazahsztán üzleti és ipari innováció fejlesztő terület helyettes vezetője a közlemény szerint.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com