Kazahsztánban is külképviseleti irodát nyitott az EXIM

A Magyarország és Kazahsztán közötti kereskedelmi, gazdasági kapcsolatok elősegítésében, építésében egyre fontosabb szerepet játszik az EXIM-nél rendelkezésre álló 170 millió dolláros országlimit, az április 6-án megnyitott külképviseleti iroda pedig további, helyi segítséget nyújt a magyar cégek kazahsztáni térnyeréséhez - tájékoztatta az EXIM szerdán az MTI-t.A közlemény szerint a Kazahsztánba irányuló magyar export az elmúlt években folyamatosan nőtt, a 2020-as, pandémia által sújtott világgazdasági helyzetben is 60 százalékkal haladta meg a kivitel összértéke az előző évit. Magyarországon az EXIM látja el az exporthitel-ügynökségi feladatokat: a külkereskedelemre specializált, nemzetközi színvonalú finanszírozási és kockázatátvállalási lehetőségekkel támogatja a cégek nemzetközi versenyképességét és sikerét, amelyben kiemelt szerepet vállal külképviseleti rendszere is. Isztambuli, moszkvai és belgrádi irodája után idén áprilistól a kazah fővárosban, Nur-Sultanban is helyi irodát működtet az Asztanai Nemzetközi Pénzügyi Központ területén.

    

A FÁK térségbeli országba irányuló magyar kivitel legnagyobb részét jelenleg a gyógyszeripari, valamint a gépet, gépiberendezést-gyártók bonyolítják, de jelentős az élőállatok exportja is. Az ügyletek esetében megjelentek az olyan, klasszikus exporthitelügynöki pénzügyi termékek, mint a vevőhitel, tehát a kazah vevő számára nyújtott finanszírozás, vagy az exporthitel-biztosítás, amely pedig a kazah fél esetleges, a halasztott fizetésből eredő nemfizetési kockázatától védi a magyar exportőrt. Követelésvásárlás formájában is szerepet vállalt az EXIM a külkereskedelmi ügyletek pénzügyi hátterének megteremtésében.
    

Jákli Gergely, az EXIM elnök-vezérigazgatója a közleményben kiemelte, hogy jelenleg 127 országra vonatkozóan rendelkeznek országlimittel, tehát képesek finanszírozást nyújtani az adott országban működő vállalkozásoknak, amennyiben magyar terméket - akár árut vagy szolgáltatást - importálnak. Az egyébként magasabb kamatkörnyezet mellett működő Kazahsztánban egy ilyen, kedvező és nemzetközi színvonalú finanszírozási háttér megteremtése jelentős hozzáadott értékkel bír a magyar cégek tárgyalási pozícióját, versenyképességét tekintve. A biztosítási lehetőségek pedig közvetlenül védik az exportőrt a pénzügyi kockázatoktól.
    

Az elnök-vezérigazgató hangsúlyozta: kevés olyan exporthitel-ügynökség működik a világon, amely az EXIM-hez hasonlóan mind banki, mind biztosítói oldalról, egyben képes kezelni az export pénzügytechnikáját. A nur-sultani iroda tovább fogja erősíteni az országban már jelen lévő magyar cégek térnyerését, illetve az ennek lehetőségét még csak kereső exportőrök versenyképességét egyaránt, azáltal, hogy felkutatja és segít kiaknázni a helyi kapcsolati rendszert, a potenciális kazah partnereket, a szakmai szervezeteket vagy a finanszírozásában részt vállalni képes kazah bankokat - fejtette ki Jákli Gergely.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com