Kereskedelem napja - Pénztárgépek - Varga: az NGM rendeletmódosítással gyorsítaná a kasszacserét

Az Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szeretné felgyorsítani a kasszacserét, az átállás végső határideje nem változik, de a tárca még a héten megjelenő rendeletében szigorú határidőket szab a forgalmazók és a gyártók számára is - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn Budapesten az Európai Kereskedelem Napján, amelyet idén kilencedik alkalommal rendeztek meg.

ngm_szines_logoA Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) rendezvényén a miniszter kifejtette: a kereskedők által benyújtott igényeket a szervíznek 8 napon belül továbbítania kell a forgalmazónak, amelynek szintén 8 napon belül továbbítania kell azt a gyártó felé.

Varga Mihály kiemelte: a módosításra azért van szükség, mert bár a kiskereskedők tisztességesen eleget tettek kötelezettségeiknek, a cserék kivitelezése részben a szervizeken, részben a forgalmazókon "akadt el".
A miniszter megerősítette azt is, hogy nem változik a kasszacsere végső határideje, így a PC alapú, úgynevezett nagykasszák átállításának végső határideje továbbra is 2013. december 31. A kormány célja továbbá, hogy a kiskasszák esetében a már leadott igényeket teljesítsék.

Varga Mihály az Európai Kereskedelem Napja kapcsán kiemelte: egyetért azzal az alapgondolattal, hogy legalább egy napra hívják fel a figyelmet a kereskedelemben dolgozók munkájára, illetve az ágazat nemzetgazdasági szerepére.
A miniszter felidézte, hogy 2010-ben a kormány fő célja az volt, hogy Magyarország kerüljön ki az adósságcsapdából, illetve bővüljön a foglalkoztatás; mindkét területen sikeres volt a kabinet.

A nagy rendszerek - kormányzati, egészségügyi, oktatási,önkormányzati szféra - átalakítása hatással van az az adósságállomány csökkenésére.

Múlt héten közzétett jelentésében az Európai Bizottság is elismerte, hogy az államháztartást sikerült konszolidálni, és Magyarország kikerült a recesszióból, az ideihez képest pedig jövőre megduplázódik a gazdasági növekedés üteme.

Brüsszel jelzése alapján ezek az intézkedések akkor lehetnek tartósak, ha a gazdaság növekedése magasabb szintre tud állni - fejtette ki Varga Mihály, hozzátéve, hogy ehhez szükség van kereskedelemfejlesztése, és jó külgazdasági stratégiára is.

A magyar gazdaság mélyen integrálódott az EU-ba, ki van téve a világgazdasági változásoknak, ezért a keleti nyitás külgazdasági stratégiája keretében olyan országokhoz - többek között Kína, Oroszország, egyes FÁK-államok, India, nyugat-balkáni államok - szeretne kapcsolódni, amelyek nagy fejlődési dinamikát mutatnak, és amelyekben korábban nem volt olyan intenzíven jelen - fejtette ki a miniszter.

A külpiaci lehetőségek kihasználásához gazdasági növekedésre és a foglalkoztatás emelésére van szükség; ezek a célok tükröződtek vissza a külgazdasági stratégiában is, amelynek célja az ország exportteljesítményének növelése, a kivitel szerkezetét kiegyensúlyozottabbá tétele, valamint, hogy a magyar tulajdonú kis- és közepes vállalkozásokat is minél inkább bekapcsolják a külkereskedelembe - jelezte Varga Mihály.

A miniszter hangsúlyozta, a kormányváltáskori állapothoz képest jelenleg 200 ezerrel több munkahely van Magyarországon, ennek a fele versenyszférában, a többi a közfoglalkoztatás keretében jött létre.

A kormány számos lépést tesz azért, hogy a családok megélhetési költségei tovább csökkenjenek 2014-ben; ez a kereskedelem számára is fontos, mert a háztartások jövedelme nélkül a kereskedelem sem tud érdemben bővülni - mondta Varga Mihály, példaként említve a rezsicsökkentést, a családi adókedvezmény kiterjesztését, a bérek és nyugdíjak reálértékének növelését, valamint a pedagógus-béremelés folytatását.

A kormány várakozásai szerint 2014-ben is növekedési fordulat valósul meg: a gazdaság 2 százalékkal bővülhet, a háztartások fogyasztása és beruházások mértéke is számottevően nőhet - ismertette Varga Mihály.

Kitért arra is, hogy az adórendszer átalakítása megtörtént az utóbbi években, 2014-ben kiszámítható és stabil marad az adórendszer, nagy változásokra nem készül jövőre a kormány.

Az élő és félsertés áfájának csökkentése kapcsán kifejtette: bízik benne, hogy az intézkedésnek pozitív hatása lesz a húságazatra, és fehéríteni fogja a termelési és értékesítési folyamatot. Elmondta azt is, hogy a kormány jelentős lépéseket tett a vállalkozók adminisztratív terheinek csökkentésére az egyszerű állam program keretében; 90 eljárási könnyítést vezetett be 10 területen, ezzel 25 százalékkal csökkentek a vállalkozói terhek.

Varga Mihály az idén év elején indult munkahelyvédelmi akcióterv fontos eredményei között említette, hogy az év első felében 740 ezer munkavállaló után vették igénybe az akcióterv nyújtotta kedvezményeket a munkaadók; ez is hozzájárult ahhoz, hogy augusztus végére 10 százalék alá csökkent a munkanélküliek aránya.

A nemzetgazdasági miniszter szólt arról is, hogy a kiskereskedelmi forgalom alakulása követte a pozitív gazdasági trendeket, a változás jelei már 2012 első felében megmutatkoztak, és idén már érdemi fordulat mutatkozik a háztartások fogyasztásában is.

A miniszter úgy fogalmazott: "nehéz és munkával teli évek vannak mögöttünk", egyben megköszönte a kereskedelmi szektornak, hogy partner volt az átalakításokban. A kormány célja, hogy a kereskedelem, a fogyasztás a magyar gazdaság egyik növekedési faktora legyen, ezért a kormány továbbra is törekszik arra, hogy a partneri együttműködés megmaradjon a szektorral - emelte ki Varga Mihály.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com