Kereskedelmi alkalmazottak: eredményesen zárultak a szakszervezet és a Tesco bértárgyalásai

Eredményesen zárultak a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) és a Tesco közötti bértárgyalások, így a cég 2015-ben mintegy 6000 munkavállalója számára biztosítja a szakmai bérminimumot, ami az érintett dolgozók számára 10-15 százalékos béremelkedést jelent a minimálbérhez, illetve a jelenlegi béréhez képest - közölte a KASZ hétfőn az MTI-vel.

A minimálbér közeli keresetű munkavállalók körében végrehajtott bérrendezés eredményeként minden munkavállaló megkapja a szakmai bérminimumot. (Ennek törvényben meghatározott összege 2015-re 122 ezer forint).

A Tesco áruházakban is elfogadhatják majd az Erzsébet utalványt

A közlemény szerint a béren kívüli juttatások mértékét a vállalat összes, azaz több mint 20 ezer munkavállalójának emelik 30 százalékkal, nettó 3400 forinttal.

A KASZ kiemeli: a megállapodásnak köszönhetően - bérsávoktól függően - 2 és 5 százalék közötti mértékben emelkedik az áruházak dolgozóinak átlagbére. Utóbbi a Tesco tájékoztatása szerint jelenleg bruttó 123 ezer forint.
A szakszervezet alapvető célja volt, hogy a 2015-ös évben minden Tesco-munkavállaló jövedelme emelkedjen - tette hozzá a KASZ.

A szakszervezet közleményében azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy a korábban is szakmai bérminimumon foglalkoztatott munkavállalók és a most megemelt bérezésű dolgozók között bérfeszültség alakulhat ki.

Ezért javasolták, hogy a vállalat arányosan emelje meg a jelenleg is szakmai bérminimumot, vagy ennél többet kereső dolgozók bérét is, de az idei évben bérrendezésre fordítható központilag jóváhagyott keretösszegből ezt már nem lehetett megvalósítani.

Ugyanakkor kiemelték, hogy a vállalat képviselői megértették a helyzetben rejlő kockázatokat és ígéretet tettek arra, hogy a következő években esedékes bérfejlesztéskor figyelembe veszik az idei évben felmerült problémát.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com