Kereskedőház: több mint 600 résztvevő az első Kárpát-medencei gazdasági fórumon

Túljelentkezés volt az első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal megrendezett Kárpát-medencei gazdasági fórumra, az eseményen több mint 600 résztvevő, ezen belül 200 kiállító kapott lehetőséget a bemutatkozásra Hajdúszoboszlón - mondta Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) vezérigazgatója az M1 aktuális csatornán csütörtökön. Hozzátette, jövőre még nagyobb helyszínen szeretnék majd a határon túli és magyarországi cégeket összekapcsolni. Az expóval a kormány célja, hogy megerősítse a magyar-magyar együttműködést, a nemzetpolitikát gazdaságfejlesztési tartalommal töltse meg - mutatott rá. Elmondta, tavaly óta a határon túli magyar vállalkozások számára is elérhetők az MNKH szolgáltatásai, ebben nem csak az egymás közötti, hanem a távolabbi piacokra való közös kilépés is elérhetővé vált a számukra, amire eddig csak magyar székhelyű vállalkozásoknak volt lehetőségük.


Az elmúlt hónapokban több mint 2 millió euró összegben kötöttek üzletet a magyar és határon túli vállalkozások - ismertette. Fontosnak nevezte, hogy a most induló gazdaságfejlesztési programoknál ne csak támogatást, piacot is adjanak a forrásokhoz. Szabolcs Péter, az egyik résztvevő, a gluténmentes termékek gyártásával, forgalmazásával foglalkozó Amurex GM Hungária Kft. ügyvezetője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában elmondta: a magyar piac viszonylag "rendezett", a vállalkozás kizárólagos beszállító egy nagy pékhálózatnál, így tavaly óta a környező országok piacai felé fordultak.


A Kárpát-medencében, környező országokban külön segítség, hogy nyelvi probléma sem áll fenn, a környező magyarsággal tudnak együtt dolgozni - mondta. Kitért arra, hogy 2016 februárban vették fel először a kapcsolatot a kereskedőházzal, azóta folyamatos az együttműködés és konkrét megrendelésük is származott belőle. Kiemelte a kereskedőház szolgáltatásai közül az exportakadémiák, vámoltatással kapcsolatos információk, és egyes országokra vonatkozó speciális tudás megosztását.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com