Kertművelő programot indított a máltai szeretetszolgálat

Ezerhatszáz kilogramm vetőmagot és harmincezer előnevelt palántát osztanak ki a Felzárkózó települések program munkatársai az ország legszegényebb falvaiban élő családoknak - közölte a Magyar Máltai Szeretetszolgálat csütörtökön az MTI-vel.Idén tavasszal több mint száz kistelepülésen mintegy 3000 család kapcsolódik be a háztáji gazdaságok újraélesztését célzó programokba, a résztvevők a legtöbb helyszínen nemcsak magot vagy palántát kapnak, hanem gyakorlati útmutatást és szakmai tanácsokat is.
    

A 2019-ben indult, Felzárkózó települések elnevezésű program egyik alapvető célkitűzése a hosszú ideje parlagon maradt kertek, valamint a falvak belterületén található, gondozatlan földek megművelése volt. Az ország legszegényebb településein a felnőttek már nem látták szüleiket, nagyszüleiket kertet művelni, így a kertművelés alapjait újra meg kell tanítani nekik - írták.
   

Hozzátették, a program kiemelt helyszínein - így a többi között Tarnabodon, Rimócon, Martonyiban, Besenyődön, Tarpán, Zalakomáron - a közösségi kertek egyre jelentősebb szerepet töltenek be a helyi gazdaságban. Néhány településen innovatív, víztakarékos termelési eljárásokat alkalmaznak, modern, fenntartható modelleket honosítanak, amelyek csökkentik az időjárással szembeni kiszolgáltatottságot, és tervezhetőbb, kiszámíthatóbb művelést tesznek lehetővé.
   

A felzárkózó településeken több mint harminc mintakert működik, és ezek hatására egyre több család kezdi el a saját kertjét is művelni. A program jelenleg 118 településen zajlik, a falvakban kialakított Jelenlét pontokat húsz civil és egyházi szervezet működteti. A legszegényebb településeken újraéledő háztáji termelés csökkenti a családok kiszolgáltatottságát, a saját szükségleteket meghaladó termény pedig a Tiszabőn, Gyulajon és Tiszaburán kézműves technológiával működő feldolgozó üzemekbe kerül, ahol modern, egészségtudatos étrendbe illeszthető krémek, lekvárok, csatnik, szörpök készülnek, amelyek egyre több helyen kereskedelmi forgalomban is megjelennek - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com