Két új áruházat nyit a JYSK

A JYSK kiskereskedelmi üzletlánc két új áruházat nyit márciusban, két másik pedig megújul. Az új áruházak Bicskén és Várpalotán nyitnak, így már 98 üzlettel rendelkezik a JYSK Magyarországon - közölte az üzletlánc szerdán az MTI-vel.Az új áruházak nyitása mellett a meglévő üzleteit is folyamatosan átépíti a JYSK, ez azt jelenti, hogy 2024 év végéig világszerte a vállalat minden áruháza, több mint 3300 egység megújul.

Magyarországon márciusban Vecsésen és Szigetváron nyílik meg újra a következő átalakított áruház.
    

Szimeiszter Sándor, a JYSK Magyarországért, Ausztriáét és Görögországért felelős country directora a közleményben megállapította, hogy az online vásárlások felpörgése mellett továbbra is jelentős az igény a fizikai áruházakra, főleg a nagyobb értékű termékek, így a bútorok, matracok vásárlásánál. Az új áruházak mindegyike mintegy ezer négyzetméter alapterületű lesz.
    

A munkálatok során kiemelt figyelmet fordítottak az energiahatékonyságra, például az izzókat LED-ekre cserélték, a szociális helyiségekbe pedig mozgásérzékelőt szereltek. Az új koncepcióval az áruházak világításának energiafogyasztása legalább 25 százalékkal csökkenthető - írták. A JYSK több mint 3300 áruházzal és webshoppal 48 országban van jelen, 31 ezer munkatárssal rendelkezik. A JYSK-csoport forgalma a 2022/23-as gazdasági évben 5,2 milliárd euró volt. A JYSK-nek jelenleg Magyarországon több mint 1000 munkavállalója van. A JYSK Magyarországon a 2022/23-as gazdasági évben 97 milliárd forint árbevételt ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com