Kétmilliárd forintot fektet egy cseh társaság a Barion Zrt.-be

Hatmillió euró, csaknem kétmilliárd forint külföldi befektetéshez jut a Barion Payment Zrt. a cseh alapítású Home Credit Group lakossági pénzügyi szolgáltatótól - tájékoztatta a magyar társaság az MTI-t a tőkeinjekcióról szóló sajtótájékoztatót megelőzően átadott sajtóközleményében.A befektető első körben egy kétmillió euró értékű tranzakció révén 20 százalékos részesedéshez jut az online- és mobilfizetési piacon tevékenykedő cégben.

A magyar pénzügyi startup eddig két lépcsőben mintegy 150 millió forint befektetésben részesült belföldi üzleti angyaloktól.

    
Kiss Sándor, a Barion társalapítója és vezérigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, hogy szolgáltatásukat több mint 2600 webáruház használja. Az indulás óta eltelt két év alatt több mint 700 ezer ügyfél fizetett már a cég rendszerén keresztül, többmilliárd forintos éves forgalmat lebonyolítva. A vezérigazgató arra is kitért: a pénzt a befektetőtől arra kapta a cég, hogy bebizonyítsák, nemzetközi szinten megismételhetők a magyarországi eredmények.
    

A vállalkozás Kiss Sándor tájékoztatása szerint a fizetési szolgáltatások piacán nem a tranzakciós díjakból kíván megélni, hanem a vásárlások során begyűjtött adatvagyon felhasználásából, ami egy "data business". A cég a világ valaha volt legnagyobb vásárlói adatbázisát szertené felépíteni - hangsúlyozta a vezérigazgató.
   

Bíró Tamás társalapító és marketingigazgató elmondta, hogy az első kétmillió euró már a számlájukon van. A befektetés második feléhez később fognak hozzájutni, azt követően, hogy bizonyos feltételek teljesülnek, például a magyarországihoz hasonló növekedést érnek el Csehországban is - tette hozzá. A marketingigazgató az MTI kérdésére megjegyezte: egyelőre még nem lehet tudni, hogy a teljes összeg átutalása után mekkora részesedése lesz a befektetőnek a cégben, az általuk elért eredmények fogják a végső tulajdoni hányadot meghatározni.
    

Újságírói kérdésre elhangzott, hogy a társaság által gyűjtött adatok ahhoz hasonlóak, amelyeket a bankok is tárolnak, illetve a cég weboldalán tájékoztatják az ügyfeleket arról, hogy az adatokat miképpen használják fel. Miroslav Boublik, a tőkebefektető vezető partnere arról beszélt, hogy 155 ezer munkavállalóval rendelkezik társaságuk, három kontinensen vannak érdekeltségeik, piacvezetők többek közt Kínában, Oroszországban és Csehországban.
    

A Home Credit egy éve hozta létre kockázati tőkebefektető üzletágát, a magyarországi befektetésük a második egy amerikai cég után.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com