Kétszámjegyű árbevétel-növekedést ért el a Bosch tavaly Magyarországon

A Bosch csoport magyarországi árbevétele 13 százalékkal 1304 milliárd forintra nőtt tavaly, 2018-ra az első negyedév adatai alapján ugyancsak kétszámjegyű növekedést várnak - mondta Daniel Korioth, a magyarországi Bosch csoport vezetője sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.A nem konszolidált vállalatok árbevétele és a saját vállalatok közötti kereskedelmi tevékenység nélkül a forgalom 2 százalékkal 244 milliárd forintra nőtt Magyarországon. A csoport 2017-ben 55 milliárd forintot fordított kutatás-fejlesztésre, az előző évinél 17 százalékkal többet.

    
Ezer új munkavállalóval 13 500-ra bővült a létszám tavaly, ezzel a legnagyobb ipari foglalkoztató a Bosch Magyarországon - hangsúlyozta Daniel Korioth. Világszinten a csoport árbevétele 2-3 százalékos bővülhet 2018-ban a tavalyi 78,1 milliárd euróról - tette hozzá.

A cégcsoport négy üzleti területen van jelen világszerte és Magyarországon, ezek a mobilitási megoldások, az ipari technika, a fogyasztási cikkek, és az energia- és épülettechnika.
   

Ismertetése szerint a magyarországi tevékenységének minden területén növekedést értek el 2017-ben: a fogyasztási cikkek terület árbevétele 37 százalékkal 174 milliárd forintra, az energia-épülettechnika 25 százalékkal 5 milliárd forintra, az ipari technika 16 százalékkal 14 milliárd forintra emelkedett. Az árbevételben a legnagyobb, 85 százalékos arányt jelentő mobilitási megoldások terület forgalma 10 százalékkal 1111 milliárd forintra nőtt tavaly - sorolta.
    

Közölte, hogy idén számos korábban elkezdett beruházást és fejlesztést adnak át, ezek közül kiemelte a hatvani logisztikai központot, és a Bosch Budapesti Fejlesztési Központ bővítését. A budapesti campus új részének építése 2018 második felében indul, és a tervek szerint 2021-ben adják át, az új komplexumba az automatizált vezetésen dolgozó fejlesztési osztályok kerülnek. Kitért arra is, hogy k+f tevékenységet négy itteni telephelyükön végeznek, mintegy 2300-an foglalkoznak ezzel.


Tavaly 58 milliárd forintot költöttek beruházásokra, ezek között a legjelentősebb a hatvani regionális logisztikai központ, melyhez a létesítményt a vállalat a NIPÜF Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt.-től bérli. Az új központ a Bosch kelet-közép-európai régiós logisztikai tevékenységeit kapcsolja hálózatba a legmodernebb Ipar 4.0 technológiák segítségével - mondta.
   

Somogyi András, a cég magyarországi HR-vezetője kérdésre elmondta: a szakemberhiányt a vállalat a gyakornoki programmal igyekszik kezelni, és mindent megtesznek a meglévő dolgozók megtartásáért. A vállalat több száz magasan képzett mérnököt és technikust keres budapesti, hatvani, maklári, továbbá miskolci telephelyeire, a létszámbővítés folyamatos. A csoport 14 felsőoktatási intézménnyel működik együtt, négyben gyakorlatorientált duális képzést kínál.
    

A Bosch termékeivel 1898 óta van jelen Magyarországon. A cég idén ünnepli első magyarországi kirendeltsége megnyitásának 100 éves évfordulóját. Az 1991-ben újjáalapított regionális kereskedelmi kft.-ből mára jelentős, kilenc leányvállalattal rendelkező vállalatcsoport, Magyarország egyik legnagyobb külföldi ipari munkaadója lett, hét telephellyel: Budapest, Pécel, Eger, Maklár, Miskolc, Hatvan, Kecskemét. Világszerte 402 ezer munkatársat foglalkoztatnak, 60 országban 440 leányvállalatnál.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com