Kétszázmillió forint keretösszegű magyar-kínai pályázat közös kutatás-fejlesztési projektekre

Kétszázmillió forint keretösszeggel, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakpolitikai támogatásával jelent meg a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) és kínai partnere, a Tudományos és Technológiai Minisztérium (MOST) közös pályázata, amely kétoldalú tudományos és technológiai (TéT) megállapodással ösztönzi a kutatás-fejlesztési együttműködéseket - közölte az NKFIH kedden az MTI-vel.Közleményük szerint Magyarország és Kína 2002-ben kötött kétoldalú tudományos és technológiai megállapodást, amelynek részekén folyamatosan jelennek meg pályázatok, ennek a sorába illeszkedik a mostani kiírás. Önállóan támogatható a kísérleti fejlesztés és alkalmazott ipari kutatás is.

    
Az új felhívás magyar részről keretösszeget biztosít a hazai szereplők számára a kínai felsőoktatási-kutatóintézeti szférával, vállalkozásokkal ígéretes közös kezdeményezések finanszírozására. Pályázatokat a kiírásban meghatározott fókuszterületeken lehet benyújtani a közegészségügy-járványügy, az idegtudományok, a fizika és a mesterséges intelligencia területén - ismertették.
    

Gulyás Tibor, az ITM innovációért felelős helyettes államtitkára a közlemény szerint kiemelte: a kínai partnerekkel való kutatás-fejlesztési együttműködések rendkívüli népszerűek a hazai pályázók körében, a korábbi, 2018-ban meghirdetett projektalapú kínai-magyar pályázatra több mint 1,1 milliárd forint támogatási igény érkezett.
    

A korábban támogatást nyert ipari kutatás-fejlesztési projektek között kiemelt szerep jutott a biotechnológiának, az anyagtudománynak és az energetikának. A most meghirdetésre kerülő pályázati lehetőség egyrészt épít a korábban sikeresnek bizonyuló témákra, másrészt ki is egészíti azokat olyan szakterületekkel, ahol az innovatív megoldások hatékonyan támogathatják napjaink jelentős társadalmi kihívásainak sikeres kezelését az egészségügy vagy a digitalizáció területén - tette hozzá a helyettes államtitkár. A pályázat az NKFIH honlapján már elérhető, a hazai támogatásra 2021. február 12-ig lehet pályázatokat beadni.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com