Kettévált a hazai részvénypiac, ellentétes irányba mozoghatnak a bluechipek

Kettévált a hazai részvénypiac, csütörtökön is ellentétes irányba mozoghatnak a vezető részvények árfolyamai a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában kifejtette: a szerdai kereskedést mérsékelt emelkedéssel zárta a BUX, de a vezető részvények mozgásában jelentős széttartás volt.

    
Az OTP és a Mol technikai képe kedvező, így folytatódhat az emelkedés.

A Richter ugyanakkor fontos támasz közelébe ért, ami 8350 forintnál húzódik, a szakértő szerint van esély a letörésére, ez nagyobb teret nyitna lefelé. A Magyar Telekom árfolyama továbbra is a 405-420 forintos sávban mozoghat. Varga Zoltán jelezte azt is, hogy optimisták az elemzők az OTP első negyedévével kapcsolatban.


Pénteken hajnalban teszi közzé a vállalat a gyorsjelentést, a konszenzus 5 százalékos bevételnövekedést vár, amelyet az akvizíciós hatások mellett a növekvő hitelkihelyezés is segíthetett. Szintén pénteken hajnalban jelent a Mol, az elemzői konszenzus alapján nagyjából hozhatta a tavalyi első negyedéves eredményeket az olajtársaság, ami már a koronavírus-járvány kitörése előtti szintekhez való visszazárkózást jelentené - írta kommentárjában az Equilor elemzője.
    

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 106,52 pontos, 0,24 százalékos emelkedéssel, 44 142,70 ponton zárt szerdán, a részvénypiac forgalma 12,6 milliárd forint volt. A Mol 20 forinttal, 0,93 százalékkal 2160 forintra erősödött, 2,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 235 forinttal, 1,69 százalékkal 14 115 forintra nőtt, forgalmuk 9,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1,0 forinttal, 0,24 százalékkal 410 forintra csökkent, forgalma 95,1 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 210 forinttal, 2,44 százalékkal 8405 forintra esett, a részvények forgalma 948,0 millió forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com