Kettős euróárfolyam bevezetését javasolja az MNB elnöke

Kettős euróárfolyamot javasol Matolcsy György az eurózónában az északi tagállamoknak és a délieknek. A jegybankelnök e heti cikkében megjegyzi azt is, az új digitális jegybanki pénz megteremti az elvi lehetőséget az európai monetáris mozgástér tágítására és egy kettős árfolyamrendszer bevezetésére.A Magyar Nemzeti Bank elnöke a Magyar Nemzet internetes oldalán azt írta, az EU tovább veszít korábbi súlyából, a 2020-as években lemarad a pénzügyi, kereskedelmi és az új típusú hadviselés eszközeinek kifejlesztésében. A két fő hadviselő fél - az Egyesült Államok és Kína - hatalmas innovációs áttöréseket érnek el a versengés összes területén, ebből azonban az EU lényegében kimarad - állapítja meg a szerző.
    

A jegybank elnöke a közös pénzt, az eurót az EU legerősebb pontjának egyben a leggyengébb területének is tartja, amelyet "a nyugat-európai nemzetek új háborújától és a keleti birodalomtól való félelem hozott létre", abban a pillanatban (1992), amikor Szovjetunió felbomlása nyomán megszűnt a külső fenyegetés, azaz megszületése egybeesett létezési okának megszűnésével.
    

Ma két eurócsoport él együtt egy eurózónában: az északiak és a déliek. A gazdasági fejlettség,  az életmód, életfelfogás terén sem egységes Európa. A válság során az északiak jelentősen növelték a déliekhez képest már korábban is jelentős előnyüket. Ez így lesz az egész évtizedben - várja Matolcsy György. Véleménye szerint az Európai Unió hármas adósságot halmoz fel. A válság alatt minden tagállam államadóssága nőtt az Európai Központi Bank - helyesen - jelentősen növelte mérlegét, ezzel megmentette az eurózónát a gazdasági összeomlástól. Ez az államok második eladósodási szintje. Az eurózóna kormányai és a közös jegybank együtt nagyjából a GDP 40 százalékát fordították válságkezelésre, de ezzel sem előzhették meg a belső fejlettségi törésvonal erősödését - vélekedik az MNB elnöke.
    

Az eladósodás harmadik szintjét abban látja, hogy az EU döntött, a teljes közösség is elindul az eladósodás útján: a mostani 750 milliárd eurós kötvénykibocsátás csak az első lépés. Matolcsy György szerint ezzel az EU rálépett a japán útra, ami két elveszített évtizedet és a GDP 260 százalékát elérő államadósság felhalmozását hozta a távol-keleti szigetország számára. Úgy vélte, innen már nehéz a visszaút.
    

Az MNB elnöke úgy látja, hogy az Európai Unió a közös fizetőeszköz miatt valójában euró-csapdában van. A közös pénzpolitika az északiaknak fejlődést hoz, a délieknek további lemaradást. Ezen nem segít a hármas eladósodás, mert a pénz nagyobb mennyisége nem oldja fel a pénz minőségi hátrányát: a közös monetáris politikát és az egységes árfolyamot.
    

Matolcsy György szerint külön euró kellene az északiaknak és a délieknek, de megjegyezte, hogy ez ma lehetetlennek tűnik, hozzátéve, hogy csak az évtized elején járunk. Az új digitális jegybanki pénz szerinte megteremti az elvi lehetőséget az európai monetáris mozgástér tágítására és egy kettős árfolyamrendszer bevezetésére.
    

Gondolatait azzal zárja, hogy ahogyan 30 évvel ezelőtt nem az euró bevezetéséről kellett volna dönteni, hanem a szolgáltatások egységes piacának megteremtéséről, most sem a hármas eladósodás, hanem a kettős euró a megoldás.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com