Kevés hazai makroadat lesz a héten

A héten Magyarországon nem jelennek meg lényeges makrogazdasági adatok, a devizahitelek elszámolásával és forintosításával kapcsolatos hírek azonban továbbra is a figyelem középpontjában lehetnek. A tervek szerint a kormány hétfőn nyújtja be a parlamentnek a forintosítás szabályait rögzítő törvényjavaslatot.

A Magyar Nemzeti Bank új logójaHétfőn a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közzéteszi az államadósság harmadik negyedévi előzetes statisztikáját.

A jegybank korábbi közlése szerint a második negyedév végére 85,0 százalékra nőtt a GDP-arányos államadósság a március végi 84,5 százalékról. Az államháztartás névértéken számolt bruttó (maastrichti) adóssága a GDP arányában 79,4 százalékon állt, a nettó adósság a GDP 76,3 százalékát tette ki június végén.

Csütörtökön a Nemzetgazdasági Minisztérium részletes adatokat közöl az államháztartás októberi helyzetéről. A hónap elején nyilvánosságra hozott előzetes adatok szerint szeptember után októberben is többlettel zárt az államháztartás, így a hónap végére a hiány 809,6 milliárd forintra mérséklődött, ami az éves előirányzat 82,2 százaléka.

Pénteken a keresetek szeptemberi alakulásának adatait közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Augusztusban gyorsult a keresetek emelkedése, 4,4 százalékkal nőttek a bruttó és a nettó keresetek a versenyszférában. A nemzetgazdaság egészét tekintve 3,9 százalékkal nőttek a keresetek az egy évvel korábbiakhoz képest, míg a közfoglalkoztatottakat is beleszámítva 2,2 százalékos volt a bérnövekedés. A negatív infláció mellett a reálkeresetek érdemben bővültek.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com