Kevés hazai makrogazdasági adat lesz a jövő héten
Mindössze három hazai makrogazdasági adat jelenik meg a jövő héten, az ipari termelésről, az építőiparról, illetve a mezőgazdasági termelői árakról, de egyiktől sem várható piacmozgató hatás.
Kedden közli az ipari termelés februári részletes adatait a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az előzetes adatok szerint az ipari termelés februárban 5,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az előző hónaphoz képest pedig 0,3 százalékkal csökkent. A KSH az előzetes adatokhoz fűzött kommentárjában jelezte, hogy a kőolaj-feldolgozásban jelentős termeléscsökkenést regisztráltak februárban, tekintettel arra, hogy a korábbi hónapokban nagy készletfelhalmozás volt, és most ezen készletekből értékesítettek.
Ugyancsak kedden jelenik meg a mezőgazdasági termelői árak februári alakulásáról szóló statisztika. Januárban a mezőgazdasági termelői árak 7,2 százalékkal alacsonyabbak voltak, mint egy évvel korábban. A növényi termékek ára 7,4, a vágóállatok és állati termékeké 6,9 százalékkal csökkent tavaly januárhoz képest. A termelői árak csökkenése 2013 júliusa óta megszakítás nélkül tart, bő egy évig a gabonafélék árcsökkenése okozta, de tavaly augusztus óta az állati termékek termelői ára is folyamatosan csökken.
Szerdán az építőipar februári teljesítményéről közöl adatokat a KSH. Januárban a decemberi megtorpanás után ismét nőtt az építőipar teljesítménye, 8,0 százalékkal meghaladva az egy évvel korábbit. Az épületek építése 6,7 százalékkal, az egyéb építményeké 10,1 százalékkal nőtt tavaly januárhoz képest. Szakemberek ugyanakkor az építőipari termelés növekedésének további lassulására számítanak az új szerződések volumenének hónapok óta tartó csökkenése alapján.
MTI

Hozzászólások