Kevés pályakezdő rendelkezik megtakarítással egy felmérés szerint

Kevés pályakezdő rendelkezik megtakarítással, és az idén jelentősen kevesebbet tesznek félre a fiatalok, mint tavaly - állapította meg a Work Force HR szolgáltató a megbízásából készült Pályakezdő Index reprezentatív kutatás alapján.A kutatásról szóló keddi közleményében ismertették, hogy a 18-25 éves fiatalok többsége legfeljebb 100 000 forint félretett pénzzel rendelkezik, míg 17 százalékuk 100 és 200 ezer forint közé helyezi megtakarításainak összegét. Elenyésző, mindössze 8 százalék volt azok száma, akik 200 ezer forintnál nagyobb összeggel rendelkeznek - írják a közleményben.
    

A válaszadók 45 százaléka kevesebbet tesz félre idén, mint tavaly, közülük 27 százaléknak jelentősen megcsappantak a megtakarításai, míg közel 18 százalék csupán kisebb változást érzékel pénzügyi tartalékaiban - ismertették.Hozzátették, a megkérdezettek 22 százaléka változatlanul tud gyűjteni, viszont a pályakezdők 21 százaléka azt felelte, hogy csakúgy mint 2022-ben, idén sem képes félretenni.
    

A fiatalok 57 százaléka csökkentette kiadásait 2023-ban, kétharmaduk a szórakozásra szánt költségeket igyekszik lefaragni. Ezt követik azok, akik az élelmiszerre és ruházatra szánnak kevesebbet, majd azok, akik idén kevésbé költenek a vendéglátásban és visszavettek az utazásból. Ugyanakkor az egészségügyi kiadásokon nem szívesen spórolnak a fiatalok, a többség ezen a területen nem csökkentette kiadásait - részletezték.
    

A tájékoztatás szerint a nagyobb ráfordítást igénylő költéseket illetően a legtöbb fiatal autót szeretne vásárolni a következő 5 évben, ezt követik az utazási tervekre szánt kiadások. Sokan szeretnének ingatlant venni, valamint a családalapításra és esküvőre szánt költségekkel is kalkulálnak a húszas éveik végére. A pályakezdők 41 százaléka otthon tartja megtakarítását, 38 százalékuk bankszámláján, 35 százalékuk pedig befekteti pénzét valamilyen formában, legyen az értékpapír, részvény, ékszer, gyűjtemény, vagy akár egy vállalkozás - írják a közleményben. A kutatás a 18-25 évesek körében, 500 fős mintán, 2023 májusában készült.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com