Kevesen szüntették meg eddig lejárta előtt az árfolyamgátat

Nem sokan váltották ki eddig árfolyamgátas hitelüket más konstrukcióval, vagy vállalták a magasabb törlesztőrészlet fizetését az árfolyamgát lejárta előtt. Az MTI-nek nyilatkozó pénzintézetek válaszaiból az is kiderült, hogy az ügyfelek egy részének nem emelkedik majd a törlesztője, a bankok pedig készülnek az esetleges fizetési nehézségek kezelésére.moneyA törlesztők a kedvezményes - fix összegű - törlesztési lehetőség lejárata után emelkednek, az árfolyamgát alkalmazásának kezdő időpontjától számított 60 hónap elteltével, jellemzően 2017 második felében.

Az OTP 1387 olyan hitelről számolt be, ahol még élő a kapcsolódó gyűjtőszámlahitel, azaz van fennálló tartozása az ügyfélnek. A legnagyobb magyar banknál a gyűjtőszámlával érintett ügyletek 7 százaléka szűnt meg lejárat előtt ügyfél általi végtörlesztéssel, azaz hitelkiváltással vagy saját pénzből való rendezéssel, míg az érintett ügyfelek mindösszesen 1 százaléka vállalta, hogy már most magasabb részletet fizeti.

A jelenlegi kamatszint fenntartása mellett az ügyfelek 30 százalékánál nem várható törlesztőrészlet-emelkedés a mostani tartozás alapján; a lecsökkent jegybanki alapkamat és elszámolás hatására az ügyfelek részletei a 2015.

januári törlesztőrészlet alá csökkent - írta a bank. A pénzintézetnél az ügyfelek 25 százalékánál várhatóan futamidőt kell hosszabbítania, ötödüknél csak azért, mert a hitel futamideje egybeesik az eredeti árfolyamrögzítési időszak lejáratával.

A CIB Bank arról számolt be, hogy különböző átstrukturálási lehetőségeket kínál érintett ügyfeleinek azért, hogy megakadályozza a törlesztőrészletek nagy mértékű megemelkedését a 60 hónap letelte után. A banknál az érintett ügyfelek szerződései jellemzően 2017. második felében, illetve 2018. első felében járnak majd le.

Felhívták a figyelmet arra, hogy az ügyfeleknek ezt megelőzően is lehetőségük van kilépni az árfolyamgátból, és ezáltal mérsékelni a kilépés miatt szükségessé váló törlesztőrészlet vagy futamidő növekedést.

Az árfolyamgátas ügyfelek mintegy 3 százaléka lépett ki a forintosítás óta az árfolyamgátból, és a CIB nem számít arra, hogy nagy számban jelentkeznének idő előtti kilépési céllal az ügyfelek. Hozzátették, hogy a 60 hónapos időszak tömeges lejártakor viszont várhatóan több ügyfél keres majd valamilyen fizetéskönnyítési lehetőséget, amire felkészült a bank.

A K&H Bank válasza szerint 18 ezer árfolyamgáttal érintett ügyfele van, és kevesen váltottak, pedig 2015 nyarán számos bank, köztük a K&H Bank is kínált kedvező lehetőséget az elszámolással érintett, forintra konvertált volt devizahiteles ügyletek kiváltására.

Hangsúlyozták, van olyan ügylet, amelyik 2020-ig tart, így nem minden árfolyamgát jár le jövő év tavasz-nyárig. A pénzintézetnél nem számítanak arra, hogy az eddigi folyamatokban változás történne a következő hónapokban.

Az MKB-nak ezernél kevesebb olyan ügyfele van, akiknek az elszámolás után árfolyamgátas szerződésből fennálló gyűjtőszámla hitele maradt, míg csaknem 8 ezer olyan hitelszerződés van a banknál, amelynél a korábbi árfolyamgátas szerződésnek köszönhetően fix törlesztő részletet fizetnek még most is. Nem volt számottevő azoknak száma, akik árfolyamgátas konstrukció helyett a bank által kínált fizetés-könnyítési konstrukciót választottak.

A banknál futamidő módosításra is elenyésző számú ügyfél jelentkezett eddig, mivel az ügyletek többsége még a türelmi időszakban van. Az árfolyamgátas ügyletek esetén elsősorban ott jelentkezik probléma és futamidő módosítási igény, ahol az eredeti hitel időközben lejárt, azonban kevés ilyen eset van a banknál. Az érintettek mintegy 10 százaléka jelezte, hogy a futamidő lejárta előtt kilépne.

A bank arra számít, hogy több árfolyamgátas ügyfélnek fog fizetési nehézséget okozni a megugró törlesztő részlet, az MKB több megoldást is kínál fizetési problémákra. Az UniCredit Banknak kevesebb mint 3100 olyan árfolyamgáttal érintett ügyfele van, akik nagy részénél az elszámolás hatására megszűnt a gyűjtőszámlán lévő tartozás, így alig 300 olyan ügyfél maradt, akinek gyűjtőszámláján továbbra is tartozás van.

Kevesebb mint 250 ügyfél kérte az árfolyamgátas szerződés megszüntetését és új törlesztő megállapítását. A Raiffeisen több ezer árfolyamgátas ügyfélről számolt be, a banknál csaknem ezren léptek ki a rendszerből.

Idén csaknem ezren jelezték, hogy a futamidő lejárta előtt kilépnek. A Takarékbanknál és az FHB-nél is minimálisra csökkent az elszámolás és az előtörlesztéseket követően a még fennálló gyűjtőszámla-hitelek aránya.

Az árfolyamgát lejárta után a havi törlesztés mértékét a pénzügyi intézmények a jogszabály alapján legfeljebb 15 százalékkal növelhetik meg. Ha szükséges, ennek betartására a törlesztési futamidőt is megnövelhetik az adós vagy legfiatalabb adóstársa 75. évének betöltéséig.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com