K&H: a fiatal agrárszakembereken múlik a mezőgazdaság jövője

A mezőgazdaság jövőjét meghatározó megoldások megvalósításában kiemelt szerep jut a jól képzett agrárszakembereknek - közölte a K&H a bank fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázatának eredményhirdetése kapcsán hétfőn az MTI-vel.A bank a klímaváltozás, a környezeti változások, valamint a fogyasztói igények átalakulása miatt az élelmiszerpiac átalakulására számít, az új nemzedéknek azonban a közlemény szerint az élelmiszerellátás biztonságát is erősítenie kell. Az utóbbi évek tapasztalatai alapján a geopolitikai konfliktusok miatt akadozhatnak az ellátási láncok, így az élelmiszer egyre inkább stratégiai termékké válik, miközben a fenntarthatóság egyre erősebb elvárás a termelőkkel szemben is - írták.
   

A K&H a világszintű változások miatt a klímabarát, ellenálló növényfajták és a precíziós állattartás térnyerésére számít. Változások jöhetnek az alapanyagellátásban is, a kereslet pedig a várakozásaik alapján az alternatív étrendek és fehérjeforrások, valamint a kész- és gyorséttermi ételek irányába mozdulhat el. A K&H fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázatának tapasztalatai alapján a fiatal magyar agrárszakembereket a kihívások közül a fenntartható vízgazdálkodás foglalkoztatja leginkább, de kutatják többek között a növénytermesztés tápanyag-visszapótlási technológiáit is, valamint a növényi antibiotikumok alkalmazási lehetőségét az állattenyésztésben - tették hozzá.
    

A pályázat hétfői eredményhirdetésén az intézményi különdíjat az Állatorvostudományi Egyetem kapta. A PhD-kategória nyertese, Fierpasz Ádám precíziós vízgazdálkodást támogató vízmonitoring-rendszerrel pályázott. A mesterképzés kategória 1. helyezettje, Szabó Ábel állattartásban hasznosítható antibiotikum-alternatívák hatékonyságának meghatározásával jelentkezett. Az alapképzés kategória egyik nyertese, Balogh Levente az öntözési vízkészlet biztosításának lehetőségeit vizsgálta, Hajgató Anna pedig a vízbázis nitrátszennyezettségének csökkentésével foglalkozott - közölte a K&H.
   

A bank fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázatára a 2023-as pályázatot megelőzően 380 szakmai munka érkezett. Ezek közül 62-en kaptak összesen 10,2 millió forint támogatást a kutatómunkájuk folytatásához, hogy a hatékonyabb, biztonságosabb és fenntarthatóbb mezőgazdaságért dolgozhassanak - olvasható a vállalati honlapon.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com