K&H: a nagyvállalatok közel kétharmada tudta érvényesíteni áraiban az inflációt

A negyedik negyedévben a legalább 2 milliárd forint éves árbevétellel rendelkező magyarországi vállalatok közel kétharmada, 64 százaléka tudta érvényesíteni áraiban az inflációt, szemben a harmadik negyedév 54 százalékos arányával - tájékoztatta a legújabb felméréséről a K&H csoport csütörtökön az MTI-t.A nagyvállalati növekedési index szerint az agrárcégek, az ipari és építőipari cégek mindössze 56 százaléka tudta érvényesíteni az inflációt áraiban az utolsó negyedévben. A szolgáltatóiparban a vállalatok 58 százaléka, a kereskedelemben azonban az átlagot jóval meghaladva 74 százalékuk emelt árat legalább a pénzromlás mértékével - jelezték.
    

A teljes nagyvállalati szektor 57 százalékának okoz nehézséget a pénzromlás; ez az arány a mezőgazdaságban 85 százalék - hívták fel a figyelmet. Az agráriumban a fuvarozási díj komoly költségtényező és a műtrágya is kiemelkedő mértékben drágult - magyarázták. Az infláció a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2021-ben 5,1 százalék volt, miközben decemberben már 7,4 százalékkal voltak magasabbak az árak mint az előző év azonos időszakában - emlékeztettek.
    

Patrick Van Overloop, a K&H Üzleti ügyfelek divízió vezetője a közlemény szerint elmondta, hogy a nagyvállalatok jellemzően érvényesíteni tudják áraikban az inflációt, azonban ezzel együtt is nehézséget okoz számukra az áremelkedés. Az alapanyagköltségeik nagyobb mértékben drágultak, mint a pénzromlás átlagos üteme, illetve a bérköltségek emelkedése a foglalkoztatottak magas száma miatt meghatározó plusz költséget jelent - magyarázta.
    

A helyzet a divízióvezető szerint valószínűleg rövid távon nem lesz könnyebb; bár az infláció decemberben tetőzhetett, várhatóan 2022-ben is magas marad. A K&H csoport megrendelésére 2014 óta készül átfogó kutatás negyedévente a hazai nem-állami nagyvállalati szektor aktuális helyzetéről. A kutatás 200 cég döntéshozójának megkérdezésével történik; a felmérést november 18. és december 9. között az Impetus Research készítette.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com