K&H SZÉP Kártya november második felétől

K&H SZÉP-kártya: a legfrissebb hírek szerint november második felétől már igényelhető lesz. A K&H Bank közlése szerint október közepétől kezdik meg a  SZÉP-kártyához (Széchenyi Pihenőkártya)  kötődő szerződések megkötését. 

A SZÉP Kártya, mint ahogy számos esetben cikkeztünk róla, a hazai cafeteria rendszerben lesz az Üdülési Csekk utóda. Ám a SZÉP ennél több is, hiszen 2012-től nem csak üdülni és pihenni lehet majd vele, hanem a jelenlegi tervezet szerint a melegétkezéshez is ezt kell majd használni.  Aki a K&H-val szeretne szerződést kötni, az október 3-től megteheti a K&H Cégvonalán, a K&H vállalati ügyfélszolgálatán is, ezen kívül K&H honlapján is szerepelni fognak a szükséges információk a szolgáltatást és a szerződéskötést illetően.

SZÉP Kártya elfogadóhelyek

A K&H közleménye így fogalmaz: "A K&H több mint százezer munkáltatói ügyféllel rendelkezik a kis- és középvállalkozások, valamint a nagyvállalatok körében. A K&H kiemelt szerepet szán a SZÉP-kártyához kapcsolódó technológia fejlesztésnek. Szolgáltatásainkat partnereink igényeihez igazítottuk, külön a munkáltatók és külön az elfogadók részére kialakított csomagot kínálunk majd, lehetõvé téve a kártya elfogadását a POS terminálokon is"

Mind a cégnek, mind pedig az elfogadóhelyeknek is érdemes tehát a K&H-val is számolniuk. Hir.ma

SZÉP Kártya elfogadóhelyek ITT!

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com