K&H: tartós növekedésre számítanak a nagyvállalatok

A Magyarországon működő nagyvállalatok többsége a gazdasági növekedés folytatódásával számol, várakozásaik azonban kissé visszafogottabbak az utóbbi fél évben - derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index kutatásából.A pénzintézet keddi közleménye szerint a jelenlegi növekedési ütem fennmaradásával a következő egy évben a megkérdezett cégek 71 százaléka, három éves távlatban pedig 52 százaléka számol. Az előttünk álló egy évben a vállalatok ötöde, hároméves időtávon pedig a cégek 35 százaléka várja a gazdaság további élénkülését - írták.

    
Hozzátették ugyanakkor, hogy a cégek derűlátása ezzel együtt is mérséklődött az év eleje óta, mivel kisebb árbevétel-növekedéssel és beruházási szándékkal számolnak. A válaszok alapján az átlagos árbevétel-növekedés a következő egy évben 1,6 százalék lehet, noha az előző méréskor még 2,8 százalékra számítottak, a fejlesztést tervező cégek aránya pedig 54 százalékról 43 százalékra mérséklődött.
    

A belföldi, nem állami tulajdonú, legalább 2 milliárd forint árbevételt elérő nagyvállalatokról készített felméréseket a K&H csoport a GfK Hungária Piackutató Intézettel együttműködésben állítja össze. A kutatás során 250 cégvezetőt kérdeznek meg negyedévente vállalatuk helyzetéről és a gazdasági környezet változásairól.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com