Kihirdették a Pénzügyi junior klasszis! verseny győzteseit

Kihirdették a szakképző iskolák tanulóinak hirdetett Pénzügyi junior klasszis! verseny győzteseit a szerdai országos döntőt követően Budapesten; az első helyezett a Szegedi SZC Kőrösy József Közgazdasági Technikum csapata lett.A második helyezett a Békéscsabai SZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum és Kollégium csapata, a dobogó 3. helyére a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum csapata került. A szervező Privátbankár.hu tervei szerint jövőre is megrendezik a pénzügyi versenyt.

    
Jelasity Radován, az Erste Bank Hungary Zrt.

elnök-vezérigazgatója, a Magyar Bankszövetség elnöke a díjátadón az MTI-nek elmondta: az idén első alkalommal megrendezett vetélkedőn 800 csapat 3200 diákja mutatta meg a tudását az ország összes szakiskolájából. Közülük 19 csapat jutott el a szerdai döntőbe, ahol 19 megye és Budapest legjobbjai mérték össze a pénzügyekről megszerzett tudásukat.
    

Kulcsfontosságúnak nevezte, hogy a diákok minél tudatosabbak legyenek a pénzügyekben, mert ők lesznek a bankszektor későbbi ügyfelei. A versenyen praktikus kérdéseket kaptak a diákok, példaként említette a hitelfelvétellel kapcsolatos költségek, a lakáseladás, lakáscsere esetén fizetendő adó kiszámítását, vagy a nyugdíj-előtakarékossági számla nyitását.
    

A versenyt az Erste Bank mellett számos szervezet, intézmény támogatja, így a Pénzügyminisztérium (PM), a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a Magyar Nemzeti Bank (MNB), az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK), a Diákhitel Központ, és a Mabisz is, mert mindenkinek érdeke, hogy a diákok sokkal tudatosabban használják a pénzügyi szolgáltatásokat - mondta.
    

Balogh László, a PM pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek kiemelte: a tárca örömmel támogatja a speciálisan szakiskoláknak szervezett versenyt, a résztvevők száma igazolja a várakozásaikat. A szakképző intézményekben már két éve kötelező tantárgy a pénzügyi és vállalkozói ismeretek. Az itt végzők nagy része később saját vállalkozást indít, és a sikeresség alapvető feltétele a pénzügyi ismeretekben való jártasság - mondta.
   

Emlékeztetett: a kormány 2018-ban indította el a pénzügyi tudatossági stratégiát, számos korosztályt megcélozva. A fiatalok körében mért kártyahasználati adatok, internetes vásárlások adatai azt mutatják, hogy ennek alapvető üzenetei eljutottak az érintettekhez. A legújabb mobilfizetési technológiák is népszerűek a fiatalok körében, tízből nyolcan mobiltelefonnal fizetnek, amit jelentős előrelépésnek nevezett, megjegyezve, hogy ez a járvány hatása is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com