Kihirdették az idei Stat Wars Uni verseny végeredményét

Megszületett a végeredmény a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közös szervezésében, neves hazai egyetemek közreműködésével megrendezett hetedik országos Stat Wars Uni versenye, amelyen felsőoktatási intézmények hallgatói vehettek részt két kategóriában - közölte a KSH pénteken az MTI-vel.Az idei Stat Wars Uni versenyt október elején hirdette meg a KSH és az MNB. A mintegy kéthetes regisztrációs időszak alatt rekordszámú, 143 nevezés érkezett két kategóriában - BA/BSc- és MA/MSc-hallgatók - legfeljebb három tagú csapatok részéről, amelyek gazdasági, társadalmi és területi statisztikai adatsorok feldolgozása és megjelenítése terén mérhették össze tudásukat.

A három online fordulóból és egy jelenléti döntőből álló verseny mindvégig szoros küzdelmet hozott. A Statisztikai Palotában 2024. december 4-én megrendezett döntőbe a legmagasabb pontszámot elérő 5 BA/BSc- és 5 MA/MSc-hallgatókból álló csapat jutott tovább, közülük került ki a 3-3 dobogós. A döntő feladatának kidolgozására egy óra állt a csapatok rendelkezésre. Ezt követően a kidolgozott témakört a neves hazai egyetemek oktatóiból, illetve a KSH és az MNB szakembereiből álló zsűri előtt mutatták be. Az előadásokat követően a zsűri értékelte a csapatok munkáját és döntött a helyezésekről.

A BA/BSc kategóriában a Budapesti Corvinus Egyetem csapatai osztoztak az első három helyen, az MA/MSc kategóriában első helyet az Eötvös Lóránd Tudományegyetemről, a másodikat a Budapesti Corvinus Egyetemről, a harmadikat pedig a Budapesti Metropolitan Egyetemről érkezett csapat nyerte el. Az első helyezett csapat bruttó 1 050 000, a második helyezett bruttó 750 000, míg a harmadik helyezett csapat bruttó 600 000 forint díjazásban részesült mindkét kategóriában - közölte a KSH.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com