Kihirdették az okosváros-ötletverseny győzteseit

Kihirdették a Mathias Corvinus Collegium és a T-Systems közös, egyetemistáknak szóló okosváros-ötletversenyének (Smart City Challenge) eredményét - közölték az MTI-vel hétfőn a szervezők.A fődíjat a Budapesti Corvinus Egyetem You better recycle! csapata vihette el, második lett a Policy designers csapat, a 3.

pedig az Széchenyi István Egyetem Ötlet, maradhat? elnevezésű csapata.

    
A döntőbe jutott öt csapatnak Zalaegerszeg városára szabott smart city megoldásokat kellett kidolgozniuk és szakértők segítségével tökéletesíteniük. A tájékoztatás szerint a csapatok a jelenleg Magyarországon is zajló fejlesztéseken túl további kreatív ötleteket hoztak olyan témakörökben, mint a napi munkahelyi ingázás problémájának megoldása, az utasforgalmat jelző szoftverfejlesztés, a közüzemi adatok figyelésére és közösségépítésre egyaránt használható közös platform, vagy az okos irodaházakkal és szemléletformálással kapcsolatos egyedi megoldások.


A döntőben ezeket az elgondolásokat kellett egy konkrét város, Zalaegerszeg fejlesztési céljaihoz igazítaniuk. A közlemény szerint a versenyzők ötleteiből a szakértőkkel közösen továbbfejlesztett tervek beépülnek a következő időszak városfejlesztési folyamataiba. A háromfordulós verseny nyertesei a T-Systems jóvoltából részt vehetnek az áprilisi Startup Safarin Budapesten, valamint a barcelonai Smart City World Congress kiállításon.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com