Kína amerikai agrártermékek vásárlásával igyekszik előkészíteni a kereskedelmi tárgyalások októberi fordulóját

Kínai cégek mezőgazdasági termékeket vásároltak az Egyesült Államoktól, Peking pedig egyeztetéseket folytat Washingtonnal a kétoldalú kereskedelmi tárgyalások októberben esedékes, következő fordulójának előkészítésére - közölte a kínai kereskedelmi minisztérium csütörtökön.Kao Feng, a minisztérium szóvivője sajtótájékoztatóján elmondta: kínai vállalatok jelentős mennyiségű szóját és sertéshúst vásároltak az Egyesült Államoktól. A vámhatóságok korábbi döntése szerint a termékek mentesülnek az amerikai importcikkekre kivetett pótvámok alól.


    
A szóvivő hangsúlyozta: Kínában nagy a kereslet a jó minőségű mezőgazdasági termékek iránt, és a két ország előtt lehetőségek széles skálája áll az együttműködésre ezen a téren. A szója behozatalát tekintve Kína világelső, ám az év elején, a Washington által a kínai árucikkek egy részére kivetett büntetővámokra válaszul leállította az elsősorban takarmánynak használt szója behozatalát az Egyesült Államokból. A lépés politikai jelentőséggel is bírt, ugyanis Donald Trump amerikai elnök komoly támogatottságot élvez az amerikai gazdák körében, akiknek súlyos veszteségeket okoztak a kieső rendelések.
    

A sertéshúsvásárlás hátterében a politikai gesztuson túl az áll, hogy a kínai sertésállományt megtizedelte az afrikai sertéspestis. Így a világ legnagyobb sertéshúsfogyasztó országában, amely a globális kereslet kétharmadát biztosítja a sertéshús ára egy év alatt csaknem duplájára nőtt. Csütörtökön a kereskedelmi minisztérium bejelentette, hogy10 ezer tonna sertéshúst engednek a piacra a központi tartalékkészletből, hogy biztosítsák a kínálatot az október 1-jén kezdődő nemzeti ünnep miatt megemelkedő igény kielégítésére.
    

A kínai részvények csütörtökön gyengébben zártak annak hatására, hogy a kereskedelmi tárgyalások következő fordulójára vonatkozóan egyelőre nem születtek egyértelmű nyilatkozatok a két fél részéről. A befektetőket ugyan kissé megnyugtatta, hogy Trump elnök szerdán kijelentette, az amerikai-kínai kereskedelmi megállapodás a vártnál hamarabb megszülethet. Előző nap viszont az ENSZ Közgyűlésében elmondott beszédében Trump ismét bírálta Kína kereskedelempolitikáját, és közölte, nem fogadna el egy "rossz megállapodást".
    

A kínai kereskedelmi minisztérium szóvivője hangsúlyozta: Kína előrelépésre készül a kereskedelmi tárgyalások következő fordulóján, amelynek időpontját egyelőre egyik fél sem közölte, csupán annyi tudható, hogy október első felére tervezik. Kao Feng úgy fogalmazott: azt remélik, hogy a két fél képes lesz kompromisszumot kötni, és mindkét fél számára kedvező megoldást találni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com