Kína felére csökkenti az egyes amerikai termékekre kirótt pótvámokat

Nagy Mariann, az MTI tudósítója jelenti: Kína felére csökkenti az egyes amerikai termékekre kirótt pótvámokat - jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség a kínai vámhatóság csütörtöki közlésére hivatkozva.Az intézkedés, amely február 14-étől lép életbe, arra az összesen mintegy 75 milliárd dollár értékű amerikai árucikkre vonatkozik majd, amelyekre 2019. szeptember 1-étől vetettek ki 5, illetve 10 százalékos büntetővámot, ellenlépésként a Washington által kínai árucikkekre bevezetett pótvámokra.

916-féle termékre, egyebek mellett a szójababra, sertéshúsra és halra kivetett 10 százalékos tarifa 5 százalékra, míg 801 különböző árucikkre, a többi közt autóalkatrészekre kirótt 5 százalékos tarifa 2,5 százalékra csökken.

    
A kínai pénzügyminisztérium internetes oldalán megjelent közleményben a döntést azzal indokolják, hogy január 16-án az amerikai fél is bejelentette: február 14-étől felére csökkenti az összesen 120 milliárd dollár értékű kínai termékekre vonatkozó, 15 százalékos büntetővámot. "A gazdasági és kereskedelmi feszültségek enyhítésének, valamint az együttműködés kibővítésének érdekében a kínai fél úgy határozott, hogy a vonatkozó intézkedéseket hasonló mértékben módosítja" - áll a közleményben, melyben azt is megfogalmazták, hogy a további módosításokat a két ország közötti gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok alakulásának függvényében teszik majd meg. A közlemény arra is kitért, hogy Peking reménye szerint a két fél közösen dolgozik majd annak érdekében, hogy végeredményként minden pótvámot eltörölhessenek.
    

A bejelentés majdnem három héttel az után történt, hogy a felek Washingtonban aláírták az amerikai-kínai kereskedelmi háború lezárását célzó megállapodás első szakaszát. A megállapodásban foglaltak szerint Kína az elkövetkező két évben 200 milliárd dollárral növeli az amerikai termékek és szolgáltatások - elsősorban a mezőgazdasági termékek - importját, cserébe pedig az Egyesült Államok kivezet egyes, kínai árucikkeket sújtó büntetővámokat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com