Kína intézkedésekkel igyekszik ellensúlyozni a járvány gazdasági hatásait

A Kínát vezető Kínai Kommunista Párt legfelső politikai döntéshozó testülete pénteki, negyedéves ülésén intézkedéseket ígért a koronavírus-járvány megfékezését célzó, szigorú korlátozó intézkedések gazdaságbénító hatásainak ellensúlyozására.A 25 tagból álló Politbüro, élén Hszi Csin-ping kínai elnökkel egyebek mellett a már kidolgozott adócsökkentések gyorsabb gyakorlatba ültetését, továbbá új, monetáris politikai eszközök és hatékony beruházások alkalmazását, valamint a gazdaságszabályozó politikák finomítását tűzte ki - derült ki az ülésről kiadott hivatalos közleményből.
    

A belföldi kereslet bővítése mellett a beruházások ösztönzésére, valamint az infrastruktúrafejlesztés gyorsítására tettek ígéretet az akadálytalan szállítmányozás és logisztika, valamint az ellátási lánc biztosítása érdekében. Kína legfelsőbb vezetői mindazonáltal elkötelezettek maradtak a járvány megfékezése mellett, hangsúlyozva a fertőzés külföldről történő behurcolásának, illetve a belföldi esetek kialakulásának megelőzését. A járványkezelést illetően a "dinamikus zéró Covid" néven emlegetett stratégia alkalmazása mellett foglaltak változatlanul állást, hozzátéve, hogy az emberek életének védelme mellett az intézkedések gazdaságra és társadalomra kifejtett hatását a lehető legkisebb szintre kell csökkenteni.
    

A közlemény szerint a világjárvány mellett az ukrajnai válság is növelte a kockázatokat és kihívásokat, Kína gazdasági növekedése pedig egyre bizonytalanabbá válik. A kínai parlament az idén 5,5 százalékos növekedést tűzött ki, ám az országot az elmúlt hónapokban sújtó, újabb járványhullám miatti, drákói intézkedések fényében több nemzetközi szervezet rontotta előrejelzését Kína idei gazdasági teljesítményére vonatkozóan. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) a kínai bruttó hazai termék (GDP) 4,4 százalékos idei növekedésére számít, míg az ING a korábbi, 5,0 százalékos éves növekedést valószínűsítő előrejelzését 4,0 százalékra csökkentette.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com