Kis csökkenéssel vagy stagnálással nyithat a tőzsde az elemzők szerint

Kis csökkenéssel vagy stagnálással nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a kedvezőtlen nemzetközi hangulat miatt pénteken az elemzők szerint.Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: kisebb csökkenéssel indulhat a kereskedés a magyar tőzsdén, a nap folyamán derül majd ki, hogy az európai makrogazdasági adatok hoznak-e változást. Az Amerikai Egyesült Államok és Észak-Korea közötti feszültség nem tetszik a piacoknak, emiatt kockázatkerülés várható, ami a hazai börzére is hatással lesz - jelezte.

    
A szakértő szerint a Mol az olajár miatt továbbra is erős maradhat; az OTP viszont átmenetileg megközelítheti a 10 ezer forintos szintet.

Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint stagnálhat a BUX, a szakértő szintén úgy látja, hogy kivárhatnak a befektetők a vételekkel a magyar tőzsdén, miután ismét élesedik a konfliktus az Egyesült Államok és Észak-Korea között.
    

Kommentárjában jelezte: jövő hétfőn lehet utoljára a Mol 1000 forint névértékű részvényeivel kereskedni, mivel szeptember 26-án lesz a társaság részvényeinek 1:8 arányú felaprózása. Az új névérték 125 forint lesz, tehát egy, 1000 forint névértékű törzsrészvény helyébe nyolc, egyenként 125 forint névértékű törzsrészvény lép. A részvény árának és darabszámának változása a BUX és egyéb index értékére nem lesz hatással, mert a Mol súlya sem változik. A befektetőknek semmilyen tennivalójuk nincs.
    

Hozzátette, a Societe Generale megismételte eladási ajánlását az OTP részvényeire, a célár változatlanul 9248 forint. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,17 pontos, minimális emelkedéssel, 38 109,21 ponton zárt csütörtökön, a részvénypiac forgalma 9,0 milliárd forint volt. Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,10 százalékkal 10 200 forintra esett, forgalmuk 4,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,42 százalékkal 477 forintra erősödött, forgalma 250,1 millió foint volt.


A Richter-papírok árfolyama 48 forinttal, 0,72 százalékkal 6753 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,9 milliárd forintot ért el. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3014,64 ponton zárt csütörtökön, ez 13,59 pontos, 0,45 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com