Kisebb csökkenéssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

Kisebb csökkenéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.Bosnyák Zsolt az MTI-nek küldött kommentárjában kifejtette: az OTP jegyzése beszorult a 30 és 50 napos mozgóátlagok közé, csütörtökön folytathatja a lefelé csorgást az árfolyam. A következő fontos támasz 15 540 forintnál található, ami az 50 napos mozgóátlag.
    

A Mol "ráfeküdt" a 20 napos mozgóátlagára, így rövid távon ez támaszt nyújthat a jegyzésnek a szakértő szerint. A Richternek szerdán sikerült a 30 napos mozgóátlag felett zárni, így jó eséllyel tovább emelkedhet. A Magyar Telekom folytathatja oldalazó mozgását a 420-430 forintos sávban. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 18,10 pontos, 0,04 százalékos csökkenéssel, 47 574,37 ponton zárt szerdán, a részvénypiac forgalma 6,9 milliárd forint volt.


A Mol 4 forinttal, 0,17 százalékkal 2402 forintra erősödött, 2,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 65 forinttal, 0,41 százalékkal 15 750 forintra csökkent, forgalmuk 3,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1,5 forinttal, 0,35 százalékkal 425 forintra esett, forgalma 43,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 45 forinttal, 0,56 százalékkal 8130 forintra nőtt, a részvények forgalma 581,6 millió forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com