Kisebb emelkedés várható nyitáskor az elemzők szerint

Kisebb emelkedés várható a pénteki nyitáskor a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, a kedvező nemzetközi hangulat hatására pozitív nyitás várhatóa magyar piacon. Az Európai Központi Bank csütörtöki kamatdöntésének bejelentését követően jelentős mozgások voltak a piacon, a nap végére az előző záróárak környékén alakultak az indexek.

A kereskedelmi háborús feszültségek enyhülésére az amerikai piac mérsékelt emelkedéssel zárt, ez pozitívan hatott az ázsiai tőzsdékre is.

   
A nemzetközi tőzsdék hatására a magyar piacon is pozitív hangulat érvényesülhet, délután amerikai kiskereskedelmi adat és  fogyasztói hangulat index várható, ezek hatással lehetnek a kereskedésre - monda Kocsis Márió. Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője is úgy látja, hogy enyhe pluszban nyithat a magyar értéktőzsde. Az MTI-nek küldött kommentárjában úgy fogalmazott, a határidős árak alapján "zöldben nyithatnak" az európai tőzsdék, és itthon is enyhe emelkedés várható.
    

Felidézi, hogy csütörtökön csökkenésben a 12 600 forintos ellenállás felett zárt az OTP, növekedésnél a 12 800 forintos ellenállás lehet a következő fontos szint, csökkenésnél 12 400 forintnál lehetne támasz. Az enyhén emelkedő olajárak segíthetik a Molt, ha megfordulna az előző napi csökkenés, akkor a 2950 forintos ellenállásig emelkedhetne az olajipari részvény. A Richter papírjával pénteken várhatóan a 4800 forintos támasz és 4900 forintos ellenállás között kereskedhetnek, a Telekomtól sem lehet várni jelentős elmozdulást a 418-425 forint közötti sávban maradhat - írja Török Lajos.
    

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 135,66 pontos, 0,34 százalékos csökkenéssel, 40 066,95 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 7,5 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége gyengült az előző napi záráshoz képest, a legnagyobb mértékben a Mol esett. A Mol árfolyama 20 forinttal, 0,69 százalékkal 2890 forintra csökkent, 1,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,39 százalékkal 12 630 forintra esett, forgalmuk 4,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 421,50 forintot ért, forgalma 258,9 millió forint volt. A Richter-papírok 20 forinttal, 0,41 százalékkal 4820 forintra gyengültek, forgalmuk 1,3 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com