Kisebb esésre számítanak az elemzők a tőzsdén

A kedvezőtlen nemzetközi hangulat miatt kisebb csökkenés várható a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: az Egyesült Államokból érkező politikai bizonytalanság miatt vélhetően negatív lesz a nemzetközi hangulat, ez a magyar tőzsdére is hatással lehet. Ráadásul a kedvezőtlen nemzetközi piaci hangulatot a spanyol terrortámadások is erősíthetik.

Az elemző a vezető részvényekről közölte: kisebb profitrealizálásra számít a nagy papíroknál. Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője kommentárjában kifejtette: negatív korrekcióra számít nyitásnál a BÉT-en, miután csütörtökön új történelmi csúcsra tudott emelkedni a BUX. A nemzetközi hangulat elromlott, az Egyesült Államokban jelentős eséssel zártak a fontosabb indexek és Európában is csökkenéssel indulhat a kereskedés.


Hozzátette: az OTP árfolyama csütörtökön át tudta lépni a 10 000 forintos lélektani határt, így a papír pénteki mozgása meghatározó lesz, ugyanis ha a részvények ára 10 ezer forint felett tud maradni, akkor a bankpapír jegyzése a jövő héten tovább emelkedhet. Az elemző szerint a Mol esetében 22 850 forintnál húzódik egy fontos támasz, amíg felette mozog az árfolyam, nincs ok aggodalomra. A Richter néhány napja kezdett korrigálni felfelé, a befektetőknek a rubel árfolyamát érdemes figyelni, amennyiben az euróval szemben erősödni tud, folytatódhat a pozitív korrekció a gyógyszergyártó árfolyamában is.


A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 295,20 pontos, 0,80 százalékos emelkedéssel, 37 187,29 ponton, új történelmi csúcson zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 13,6 milliárd forint volt. A Mol 280 forinttal, 1,21 százalékkal 23 355 forintra erősödött, 1,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 133 forinttal, 1,33 százalékkal 10 115 forintra nőtt, forgalmuk 7,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 475 forintot ért, forgalma 167,4 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 20 forinttal, 0,31 százalékkal 6551 forintra emelkedett, forgalmuk 2,6 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com